h i r d e t é s

A Huawei-é a legtöbb szabadalom Európában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Huawei-é a legtöbb szabadalom Európában

2018. március 08. - 17:24

Közel 2400 bejelentést tett a vállalat 2017-ben.

Illusztráció: flickr.com Fotó: Kārlis Dambrāns

Európában a Huawei nyújtotta be 2017-ben a legtöbb új szabadalmat, a vállalat mintegy 2400 szabadalmi bejelentésével az első kínai cég lett, amely a lista élén valaha is végzett. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) tegnap közzétett éves jelentése szerint Európában tavaly minden eddiginél több, összesen közel 166 ezer szabadalmi bejelentést tettek, ami négy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. 

A Huawei nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre, ezért a szabadalmak ekkora nagy száma természetes

 – mondta Dr. Song Liuping, a vállalat szenior alelnöke és jogi igazgatója.

A szabadalmaink száma a jövőben tovább nőhet, köszönhetően többek között annak, hogy egyre nagyobb mértékben veszünk részt az olyan következő generációs telekommunikációs szabványok beindításában, mint amilyen az 5G. A Huawei a szellemi tulajdonának védelme érdekében a jövőben is folytatja a szabadalmak előállítását és benyújtását.

Számos Huawei termék szabadalmak sokaságából áll össze. A Huawei P10 okostelefon például több ezer technológiát alkalmaz, amelyek a vezeték nélküli technológiához, az alkalmazásokhoz, a félvezetőkhöz vagy a képernyő-megjelenítéshez kapcsolódó szabadalmakon alapulnak.

A Huawei a tavalyi év végéig több mint 64 ezer szabadalmi bejelentést tett Kínában és 48 ezernél többet más országokban. A vállalat összesen 74 ezer elfogadott szabadalommal rendelkezik, amelyek 90 százaléka találmányi szabadalom. 

A vállalat 180 ezer munkavállalójának 40 százaléka, mintegy 80 ezer kolléga vesz részt valamilyen módon kutatás-fejlesztési tevékenységben. A Huawei éves árbevételének legalább 10 százalékát fordítja K+F-re, a következő években várhatóan évente 10 és 20 milliárd dollár közötti összeget invesztál ebbe.