h i r d e t é s

A kormány fellazítja az akkumulátorgyárakra vonatkozó szabályozást

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány fellazítja az akkumulátorgyárakra vonatkozó szabályozást

2023. február 02. - 16:30

Szerdán tette közzé a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt a jogszabálytervezetet, amely kivonja a nemzetgazdasági célból kiemelt beruházásokat a területrendezési terv hatálya alól. A szabályozást a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell, két elemet pedig külön kiemelnek: az iváncsai és a debreceni akkumulátorgyár-építési projekteket.

A kép illusztráció! - Forrás: Czeglédy Zsolt/MTI

A kormány honlapján társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyes beruházásokkal összefüggő hatósági ügyek kormányrendeletek módosítását, amely az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ipari parki, illetve víziközmű-beruházásokra vonatkozóan egy általánosan alkalmazandó területrendezési szabályozást vezet be.

A tervezett jogszabály egyértelmű lazítást jelent a hatósági ügyek esetében, pedig maga a nemzetgazdasági célú kiemelt jelentőség kormányzati besorolás már eleve több könnyítést jelent a hagyományos beruházásokhoz képest. Így az ilyen projektek esetében a hatósági eljárást megelőzően a beruházó és az eljáró hatóság és szakhatóságok szemlét illetve egyeztetést tarthatnak. De a besorolás lehetővé teszi a soron kívüliség és rövid határidők előírását is az egyes beruházásoknál, vagyis sokkal kevesebb és kevésbé szigorú vizsgálaton eshetnek át, hogy gyorsabban elkészüljenek az ilyen fejlesztések.

Most pedig világossá teszi a jogszabály, hogy melyik két beruházás kap további engedményeket:

  • Iváncsa község külterületén megvalósuló ipari park fejlesztése,
  • és a Debrecenben megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő projektek.

A kormány indoklása szerint az érintett fejlesztések esetében az a célszerű, ha az ipari terület elkülönülve kerül kialakításra a lakott területektől, így a tervekhez sem kell ragaszkodni. Vagyis esetükben nem kell a területrendezési tervekhez alkalmazkodni.

Az említett két település az elmúlt időszakban heves lakossági és politikai vitát váltottak ki a tervezett akkumulátorgyár-építések. Mint ismert, a debreceni fejlesztés a CATL gyárépítése, amely Magyarország történetének legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forintos beruházása, amelynek vízigénye kifejezetten magas, több civilszervezet szerint veszélyezteti a megyeszékhely ellátását, míg környezetvédelmi aggályok is felmerültek a beruházással kapcsolatban. Az eddig megtartott közmeghallgatások botrányba fulladtak.

Deberecen esetében most nem kell alkalmazni azt a szabályt, hogy ha jogszabály új beépítésre szánt terület kijelölését nem tiltja, a településrendezési tervben új beépítésre szánt terület kijelölésénél annak nem kell csatlakoznia a meglévő települési területhez.

Iváncsán az SK Innivation 680 milliárd forintos fejlesztése ellen szólaltak fel helyi szervezetek. (Portfolio)