h i r d e t é s

A Lidl Magyaroszág immár harmadik alkalommal lesz a Balaton-átúszás névadó főszponzora

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A Lidl Magyaroszág immár harmadik alkalommal lesz a Balaton-átúszás névadó főszponzora

2019. június 12. - 17:03

 

A Lidl Magyarország idén immár harmadik alkalommal lesz az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport eseményének a fő támogatója. A szervezők idén is több mint tízezer indulót várnak a Balaton-partra, hogy az úszók biztonságos körülmények között tegyék meg az 5,2 km-es távot. A rajtolók között lesz a világ- és olimpiai bajnok ökölvívó Kovács Kokó István, aki egyben a 37. Lidl Balaton-átúszás nagykövete is.

Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató 37. Lidl Balaton-átúszás résztvevői június 29-én rajtolhatnak el Révfülöpről, hogy teljesítsék az ország legnagyobb nyíltvízi úszóversenyét. „A rendezvény egyik célja pont az, hogy összehozzon fiatalt, időset, gyermeket vagy felnőttet, és a közös sportolás ,a közös úszás örömét tudja nyújtani mindenki számára. Hiszen akik egy ilyen távot teljesítenek, ők mindannyian példaképek, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a sportot a mozgás-gazdag életmódot tovább tudjuk népszerűsíteni, hiszen jól tudjuk, hogy egyetlen eszköz van a kezünkben, hogy megőrizhessük és megtarthassuk egészségünket, az nem más, mint a sport.” – nyilatkozta Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Az 5,2 kilométeres táv megtétele után a versenyzők a balatonboglári Platán strandon érnek partot, ahol névadó főszponzorként idén is számos programmal várja őket és a szurkolókat a Lidl Magyarország. „Vállalatunk elkötelezett a tudatos táplálkozás aktív előmozdítása iránt. Az esemény névadójaként a családok számára szeretnénk példát mutatni, ezért a 37. Lidl Balaton-átúszásra is olyan programokkal készülünk, amelyek edukációs módon hívják fel a figyelmet a táplálkozással összefüggő egészségtudatosság fontosságára." - mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

A Balaton-átúszás ma már jóval több mint egyszerű próbatétel. Idővel életformává válik és a rendszeres felkészülés miatt nagy szerepe van az egészségmegőrzésben. A verseny nagykövete Kovács Kokó István világ- és olimpiai ökölvívó immár negyedik alkalommal vág neki a „magyar tengert” átszelő ikonikus sporteseménynek. „Örömmel fogadtam a Lidl Magyarország felkérését, hiszen közös a célunk , minél több emberhez eljuttatni a sportos és egészséges életmód üzenetet. Mindezeken felül a 37. Lidl Balaton-átúszás nem célverseny, hanem kikapcsolódás számomra. Több tízezer emberrel teljesíteni az 5200 méteres távot különleges motiváló közösségi élmény.” – mondta Kovács Kokó István.

A sportesemény biztonságát ezúttal is közel 150 vitorlásból, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó felügyeli, amely mellett cirkáló vízirendőrök és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat.” – mondta Máth István, versenyigazgató.

A sikeres felkészülés érdekében a Lidl Magyarország közösségi média felületein keresztül is helyes táplálkozási tippekkel és érdekességekkel látja el a programra készülőket. 

A 37. Lidl Balaton-átúszásra az előnevezés online felületen már elindult, azonban a helyszínen is lesz lehetőség regisztrációra. A részvétel feltétele azonban egy hónapnál nem régebbi vagy helyszíni orvosi vizsgálat.


 

h i r d e t é s