h i r d e t é s

A Mátrai Erőműből folyt a szennyezett víz a Tarnába

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Mátrai Erőműből folyt a szennyezett víz a Tarnába

2019. augusztus 15. - 06:46

Július végén Detken fekete lett a Bene-patak vize a szennyezéstől, amelynek forrása - a kormány közlése szerint - a Mátrai Erőmű volt. - írja a napi.hu.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

A térségben 40 ezer ember lakik, rájuk állítólag nem veszélyes a szivárgás.

Még a hónap elején derült ki, hogy valami súlyosan szennyezi a Tarnát és a Bene-patakot. Az érintett vizek felszínén fekete réteg jelent meg, több helyen pedig tömeges halpusztulás történt. Az érintett térségben 40 ezer ember lakik, mégis, magyarázat helyett az itt élőknek és a helyi polgármestereknek is annyi tájékoztatással kellett beérniük, hogy ne fürödjenek, ne horgásszanak a szennyezett vízben.

Szerdán viszont a Párbeszéd képviselőjével, Kocsis-Cake Olivióval közölte Pintér Sándor belügyminiszter, hogy a szennyezés a hatósági bejárást követően tett megállapítások alapján a Mátrai Erőmű Zrt. területéről, az üzemeltetésében lévő Özse-völgyi tározóból ered.

A tározóba vezeti ipari szennyvizét, továbbá a telephelyén összegyűlt csapadékvizét az ügyben szintén érintett Viresol Kft.

A mintavételi eredmények alapján megállapított vízszennyezés miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízvédelmi hatósági eljárást indított, míg a hatósági ellenőrzés során feltárt szabálytalan hulladéktárolásra tekintettel a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala a hulladékok haladéktalan elszállítására kötelezte a Viresol Kft.-t.

A szennyezés észlelésekor az eljáró hatóság és a kárelhárítást végző vízügyi igazgatóság azonnal elrendelte a vízminőség-védelmi fokozatot, valamint intézkedett a bekövetkezett károk mérséklése és a további károk megelőzése iránt

- tájékoztatott még a miniszter.

Az ország második legnagyobb áramtermelője, a Mátrai Erőmű a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. többségi irányítása alá tartozik (a cégben résztulajdonos a Duna Aszfalt Kft. is). A Viresol Kft. gabonafeldolgozással foglalkozik szintén ehhez az üzleti körhöz tartozik.

napi.hu