A miséket és istentiszteleteket továbbra sem tiltja be a kormány
Keresztény szabadság a vírus terjesztésére.
Március 11-én, amikor a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet, és betiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket a koronavírus-járványra tekintettel, akkor maga a kormány (formálisan) második embere, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tett javaslatot a rendelkezés kijátszására:
a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban misét és istentiszteletet.
5 nappal később, a kormány jelentősen korlátozta a személyes- és mozgásszabadságot, az üzletek nyitvatartását, és maga a miniszterelnök jelentette be, hogy a személyforgalom számára lezárják az országhatárt, valamint betiltják a "rendezvények" megtartását.
Amit csak üdvözölni lehetett, valamint arra lehetett gondolni, hogy nincsenek kivételek. Az ún. operatív törzs tájékoztatóján azonban kiderült, hogy mégiscsak vannak.
Ott ugyanis azt jelentették be, hogy a "rendezvények" kifejezés a zenés-táncos, illetve egyéb szórakozási célú eseményekre vonatkozik.
A misék és istentiszteletek viszont nem rendezvénynek, hanem a vallási közösségek szertartásának minősülnek.
Ennél fogva nem tilosak. Amiből több dolog is következhet:
- Nem mernek beleszólni az egyházak dolgába (mindenki máséba igen), mert hogy venné ki az magát, ha korlátoznák a keresztény szabadságot.
- Vagy a kormány számára nem számít védendő célcsoportnak a zömében idős, 60 vagy inkább 70 év fölött templomba járó néhány 100 ezer magyar állampolgár.
- Esetleg úgy vélik, hogy a Covid-19 úgyis megáll a templomkapuban, belül nem fertőz, mert erős vár nekik az Isten.
A hívek azonban alighanem másként gondolják, ami abból is látszik például, hogy Erdő Péter esztergomi érsek a járvány miatt felmentést adott a híveknek a miselátogatás kötelezettsége alól:
Kérjük tehát a paptestvéreket, hogy nyugtassák meg az idősebb testvéreket, akik nem mernek a járvány idején templomba menni, hogy ezzel nem követnek el bűnt!
A híveknek és az egyházaknak több eszük van, mint a kormánynak. A fertőzés terjesztésében viszont még így is nagy szerepet vihetnek a misék és istentiszteletek. (Update: a katolikus püspöki kar dicséretes józanságról tett tanúságot: bár a kormány nem kötelezi őket erre, ők önként felfüggesztik a liturgiát, beleértve misézést.)
Az egyik koreai keresztény (lutheránus) egyház például sós vizet fecskendezett közvetlenül a hívek torkába abból a megfontolásból, hogy az remek a vírus ellen.
Az eredmény: 46 új fertőzött.