Jó érzékkel utasítottam el a múltkor az Okmányirodában (férjezett nevén Pest Megyei Kormányhivatal Dunakeszi Járási Hivatala Gödi Kirendeltsége), hogy az Ügyfélkapu segítségével interneten váltsam ki a jogosítványomat!

(Megjegyzem, ennek az új névnek, a kormányzat szokásos nagyzolásán kívül egyetlen értelme van: a táblagyártó cég országos nagy haver - modern nevén csókos - lehet, és betűnként fizetik!)

A csekélyke önbizalmam informatikai ügyekben, csak az elutasítás egyik oka volt. A másik, a bizalom hiánya mindent illetően, ami Palkovicsnak és a brigádjának keze nyomát viseli.

Úgysem működik!

Történt pedig, hogy a jogosítványom lejárófélben volt.

Ennek fele se tréfa! Június 30. a határideje a lejárt okmányok pandémia miatt elhalasztott cseréjének.

Ha ehhez még hozzávesszük a magyar nép különös szokását, hogy több hónapra, sőt évre előre ismert lejárati határidő utolsó napján/éjszakáján adja le például az adóbevallását, nyilván ugyanez a roham várható ez ügyben is.

Az én jogsim pedig június végéig érvényes.

Lássunk hát munkához!

Mindenek előtt időpontot foglaltam – volna. Mégpedig az Ügyfélkapun keresztül.

Nem ment! Hetvenhat lépésben eljutottam a nap és óra kiválasztásához (magam is csodálkoztam, hogy sikerült, igaz, izzasztó félóra volt), mikor is a gép közölte: tíz napra lehet előre időpontot foglalni, ebben az időintervallumban pedig már nincs hely.

Próbálkozzon máskor!

Próbálkozzon a hóhér! Felemeltem a telefonkagylót, tárcsáztam kedvenc, ölbéli okmányirodám számát, és két perc alatt foglaltam időpontot.

Méghozzá az állítólag betelt harmadik napra.

A kijelölt időpontban megjelentem, kulturált körülmények közt várakoztam, és percre pontosan bebocsátattam.

A hölgy azonnal tájékoztatott, hogy a jogosítvány cseréjét interneten is intézhetem, akkor ingyen van.

A javaslatot elutasítottam, egyrészt ösztönös bizalmatlanságom folytán, már ami az ilyesfajta ügyintézéseim eredményességét illeti.

(Én az Ügyfélkapun maximum a beérkező értesítéseimet vagyok képes lehívni, és slussz, még arra se vagyok képes, hogy egy fotót feltöltsek, akár a Facebook-profilomra, ezért aztán, ha hozzászólok valamihez, legalább egy, csaknem mindig Miki egér vagy hasonló álnevet használó észlény – ellenérvek helyett – azzal macerál, hogy arctalan ember ne nyilvánuljon meg, nem mintha nem a mondandó lenne fontos, meg aztán, nem társkereső oldal, nem ismerkedni szeretnék),

Főként azonban azért álltam ellen a javaslatnak, mert, kisztihand, ha már itt vagyok, mondhatni, a célegyenesben, nem kezdem elölről!

Beültem hát a kamera elé, mely minden férfiből haramiát, minden nőből – életkor függvényében – aktív, vagy visszavonult prostituáltat/kerítőt/szobáztatót/lestrapált, börtönévekben megszürkült notórius zsebtolvajt fabrikál, egymástól tökéletesen megkülönböztethetetlenül és felismerhetetlenül.

(A Kádár-féle Belügyminisztérium már ötven éve színes fotókkal szerelte fel az okmányokat, és nem kellett szégyenkeznem, amikor a külföldi határőr belepillantott az útlevelembe: mégsem kódis országból jött a delikvens, ahol még magnéziumos villanófényt használnak, mint száz éve! - állapíthatta meg.)

Most, a XXI. században nyilván a legolcsóbb szériát rendelték meg, melyet az eladó, a közvetítő nyilván a legdrágábban számlázott le, inkasszált és forgatott vissza (részben) a megrendelő zsebébe (vesd össze lélegeztető gépek and Co!)

Ezek után némi számítógépes machinációkat követően bevonták a régi jogsimat és agyőt intettem. Két nap múlva postán megjött az új.

Hogy mennyire ésszerűen döntöttem, az ismerősöm esete bizonyítja.

Meséli, hogy lejárt a személyije és a jogosítványa.

Miután körülbelül novemberre kapott volna időpontot bárhol Pesten, nekiugrott az Ügyfélkapunak. Három perc alatt elintézte.

Postán kiküldték az új okmányait.

Maga is meglepődött. Öt percre. Mert azon nyomban kapott egy másik levelet is a Belügyminisztériumtól: fővesztés terhével vigye be a lejárt okmányait a kormányhivatalba! Postán nem adható le! Csakis személyesen!

Kérjen időpontot, vagy húzzon sorszámot!

Szóval bement, másfél órát sorba állt, aztán bejutott valaki helyett, akinek volt időpontja, de nem jelent meg.

Tiszta mázli, hogy hátha elütötte az illetőt egy autó, miközben a kormányhivatalba tartott. Vagy infarktust kapott.

Kérdem tisztelettel: ha így is, úgy is be kell menni, akkor vajon mi a rossebnek találták ki az internetes ügyintézést?

Mert így mégis minden egyes kuncsaftnak személyesen kell tiszteletét tennie a tetthelyen, nem csökkentve a mizériát – akár internetezett, akár nem!

Azt már nem kérdem meg, hogy, ha ők kiküldhetik postán az újat, akkor az alattvaló miért nem küldheti el ugyanígy a lejártat?

És egyáltalán! Minek begyűjteni?

Erről az egészről a valaha népszerű "Folytassa"-sorozat egyik epizódja jutott eszembe.

A Folytassa Kleo! Annak is az eleje. A kelták hadba vonulnak a Britanniát elfoglalni készülő rómaiak ellen. Hadi szekerekkel. Melyeknek négyszögletes kerekei voltak.

Az eredmény közismert. A párhuzam meg adja magát.