h i r d e t é s

A pedagógusok minősítése

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A pedagógusok minősítése

2015. október 05. - 18:26
0 komment

A debreceni iskolában tanító Civishír olvasó szerint ráállították egymásra a tanárokat.

F-né ezt a levelet küldte a Civishírnek

Tisztelt Civishír!

 

Debrecenben élő, közel 25 éve a pályán dolgozó pedagógus vagyok, és szeretném megosztani Önökkel és az olvasókkal a tanári életpályamodell legújabb fejleményeit.

A nyári szünet után visszatérve az iskolákba szembesültünk a következő, a pedagógus társadalom egészét érintő újabb feladatokról:

Mint tudjuk, a kormány már korábban előírta, hogy 2018-ig a pedagógusoknak minősítő eljáráson kell átesniük. Ezt már néhány kolléga meg is csinálta - ez mindnyájuknak óriási megterhelést jelentett – nemcsak kimerültek, de többen kórházba is kerültek a plusz teher következtében. Aki pedig valami mást gondolna: tapasztalt, megbecsült és LELKIISMERETES tanárokról van szó, akik munkájuk elvégzése mellett vállalták úttörőként a minősítésen való átesést.

Ettől a tanévtől kezdve azonban három lépcsős lesz a dolog. A minősítő eljárást egy belső ellenőrzésnek kell megelőznie, majd ezután a szakfelügyelet ellenőriz, végül jön a már megismert minősítés. A belső ellenőrzés – mint elnevezése is utal rá – az iskolákban történik, és a 3-5 fős, tanárokból álló belső ellenőrzési csoport végzi. Kétévente minden pedagógusoknak át kell esnie rajta. Ez azt jelenti, hogy egy százfős tantestület esetében több mint ötven főt kell évente ellenőrizni, hacsak nem egy évben akarják az összes kolléga vizsgálatát letudni, ami gyakorlatilag lehetetlen. Ugyanis a belső ellenőrzés három részből áll:

  • dokumentum-vizsgálat (a tanmenet, a tematikus terv, a tanulói füzet, az ellenőrző könyv, valamint az osztálynapló helyes vezetése)
  • 2 tanóra látogatása
  • valamint kérdőív készítése a tanárról a kollégák (!) és a szülők (!) által kitöltetve.

Ráadásul ezeket az adatokat egy interneten működő adatbázisba még fel is kell tölteni.

Már a kért dokumentumok ellenőrzése időigényes munka, de a kollégája óráját látogató pedagógust is helyettesíteni kell ám. A kérdőív kitöltetése pedig egyenesen abszurd: szintén egy pedagógus rohangáljon 10-12 kérdőívvel kollégáihoz és még 2 szülőhöz is, hogy értékeljék az általa ellenőrzött tanárt.

A 3-5 fős belső ellenőrzési csoport, akik szintén tanárok - így valódi dolguk a gyerekek oktatása lenne - ezt a feladatot az előbb felhozott példa esetén (50 főt vizsgálva egy tanévben) nyilvánvalóan nem tudja megoldani. Így az egész tantestület számíthat az új feladatra: egy pedagógust három másik fog ellenőrizni. Azaz arra kényszerítenek minket, hogy egymást ELLENŐRIZZÜK és MEGFIGYELJÜK. Mindenki mindenkit.

A pedagógusok óraszámban mért kötelezettségei jelenleg a következők: heti 32 óra bent tartózkodás, ebből 24-26 tanórát kell tartani, a maradék 6 óra lehet ebédeltetés, ügyelet, dolgozatjavítás, tanórára felkészülés, stb. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy akár 42 órát is bent töltünk, sőt még haza is visszük a munkát. Mindemellett legyünk minőségi oktatók… Ez a legújabb találmány megint csak egy újabb felesleges terhelés és megint NEM A GYEREKEKEN VAN A HANGSÚLY, nem az ő érdekükben történik változás az iskolában. Fogja ez az oktatás színvonalát emelni? Ez csupán annak lehetőségét rejti magában, hogy egymás ellen hangolja a pedagógusokat, és még leterheltebbek lesznek. Egyszerűen kifárasztják adminisztratív munkákkal a tanárokat, hogy tereljék a figyelmet a magyar oktatás fő problémáiról. Például, hogy egyáltalán nincs már ifjúságvédelem (az osztályfőnök feladatköre…), pedig egyértemű, hogy több- és egyre több a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek. Vagy, hogy egy pszichológus 4-5 iskolát lát el.

Üdvözlettel: F.-né

 

civshir.hu (Címlap Fotóü: Illusztráció/ Civishír)