h i r d e t é s

A Questor-ügyben a bankok akadályozzák a kártalanítást a Fidesz szerint

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Questor-ügyben a bankok akadályozzák a kártalanítást a Fidesz szerint

2015. november 18. - 11:00
0 komment

Az Alkotmánybíróságnak a Quaestor-törvényt megsemmisítő döntésével a bankok elérték a céljukat, a kártalanítás akadályozását – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Halász János hangsúlyozta, hogy már eddig is számos intézkedést tettek a károsultak megsegítésére, most pedig tanulmányozniuk kell az Alkotmánybíróság döntését.

Az látszik, hogy a kártalanítás lehetőségét nem találta alkotmányellenesnek a testület, viszont az elmaradt kamat után nem lehet fizetni – mondta a politikus.

Arról is szólt, hogy immár félmillió aláírás gyűlt össze a migránsok kötelező betelepítési kvótája ellen, ez pedig tartást ad a kormánynak ahhoz, hogy fellépjen az intézkedéssel szemben. A kvóta ugyanis növeli a terrorveszélyt, veszélyezteti a schengeni rendszert és kulturális identitásunkat is – mondta Halász János.

A szóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is szólt, hogy az Országgyűlés törvényt fogadott el a kötelező betelepítési kvóta ellen, amely arra kötelezi a kormányt, hogy az Európai Bírósághoz forduljon az intézkedéssel szemben.

A jogszabályt a baloldali ellenzék nem szavazta meg, vagyis most is azt bizonyította, hogy betelepítené a migránsokat Magyarországra – mondta Halász János.

Kérdésre válaszolva közölte: nem tud arról, hogy a németek megkezdték volna migránsok visszatelepítését Magyarországra. Úgy vélekedetett, hogy a nyugaton bírált magyar plakátkampánnyal szemben a németek afganisztáni plakátkampánya, amely otthonmaradásra bíztatja az afgánokat, megkésett lépés.

 

MTI (Címlap: Fotó: MTI/Kovács Tamás)