h i r d e t é s

A Ripost szerint bukásra áll "a mocskos szájú diáktüntető", a lány ezt cáfolja

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Ripost szerint bukásra áll "a mocskos szájú diáktüntető", a lány ezt cáfolja

2019. január 15. - 17:10

Nagy Blanka jogi lépéseket tesz a róla megjelentek miatt.

Nagy Blanka - Forrás: 444.hu

Bayer Zsolt publicista után a Ripost is nekiment Nagy Blanka diáktüntetőnek, aki az egyik kecskeméti tüntetésen dühös beszédet mondott, a káromkodásoktól az iskolája is elhatárolódott.

A Ripost szerint a diák több tárgyból bukásra áll, és sokat lóg az iskolából, azt gyanítják, le sem fog tudni érettségizni. A lány nevét a "mocskos" jelzővel egészítették ki.

Beszéltünk Nagy Blankával, aki azt mondta, egy tárgyból sem áll bukásra,

ez egy rettenetesen meglepő tény, magam sem tudtam róla,

100 órát sem hiányzott még.

Tény, hogy nem én vagyok az osztály legjobb tanulója, de nem tudom, ezt honnan vették.

Azt mondja, jogi lépéseket tesz a róla megjelentek miatt, szánalmasnak tartja, amit a kormánypárti média művel. "Néhány embernek lassú lehet a felfogása" - mondta arra, hogy a tüntetés után egy hónappal kezdtek intenzíven foglalkozni vele. (hvg.hu)