Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A bíróság határozata szerint nem követett el becsületsértést Bayer Zsolt kormánypárti médiaszemélyiség, amikor az Echo TV-s műsorában „szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli”-nak és „kretén barom állat”-nak nevezte Nagy Blanka középiskolás tüntetőt. - írja a merce.hu.
Becsületsértési ügy vádlottja lett Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, aki egy Facebook-posztban gyakorlatilag leribancozta a 2018 decemberi beszédéről ismertté vált diáklányt, Nagy Blankát. - írja a 168ora.hu.
Van ebben valami abszolút jellemző, nem igaz? Szeretjük magunkat baromi nagy lázadóknak feltüntetni és valóban, amint beüt a szar – és Magyarországon ez mindennapos eset – szinte azonnal elkezdünk zúgolódni. konkrét tettekre persze 2011-ig nem került sor. Ekkor azonban az akkoriban is meglehetősen szűkre szabott jogainkat biztosító dokumentumot, az Alkotmányunkat a Fidesz nemes egyszerűséggel kibaszta a kukába.
Nagy Blanka sérelemdíjat kér azoktól a kormányközeli lapoktól, amelyek azzal próbálták lejáratni az ellenzéki tüntetéseken felszólaló diáklányt, hogy bukásra áll és alig jár iskolába. - írja a 168ora.hu.
A nyílt levél elé emlékeztetőül: Piláh Tamás az a médiamunkás, aki Nagy Blanka 19 éves diákról olyan fotót tett közzé és kommentált, amin a fotós úgy fényképezte a lányt egy kampányrendezvényen ülve, hogy kilátszott a bugyija. - írja a propeller.hu.
Van abban valami szimbolikus jelentőségű, amikor egy, a rendszerváltás előtti módszereket gyakorló lapot az új generáció egy zsenge tagja kényszeríti térdre. Bár ma már megint csak nincs jelentősége az olyan hívságoknak, mint a hitelesség. De mindez jelen írásunk alanyának nem várt sikerének tükrében lényegtelennek tűnik.
Simán megnyerte az Origo ellen indított sajtópert hétfőn Nagy Blanka, akit a propagandalappá tett hírportál a többi kormányoldali médiával közösen próbált lejáratni azzal, hogy több tárgyból is bukásra áll – tudta meg a hvg.hu a diáklány ügyvédjétől az ítélethirdetés után.
Nagy Blanka nevéről először 2018 december 20-án hallhattunk, amikor egy kecskeméti tüntetésen bajszos fasznak nevezte Áder Jánost. Blanka egy 18 éves kiskunfélegyházi gimnazista lány, aki a korából adódóan még nyilván nem rendelkezhet akkora szókinccsel és élettapasztalattal, mint a nála legalább kétszer idősebb polgárok.
Ha valakinek, hát Bencsik Andrásnak tudnia kell, milyen is egy szakadt lotyó. Kanszajhás pályafutása során mindenkinek lefeküdt, akitől pénzt remélt. Persze csak átvitt értelemben, de ez sem változtathat annak tényén, hogy Bencsik maga már régen elérte és túl is lépett az útszéli ribanc kategóriáján.
A gimnazista, 19 éves Nagy Blanka szombaton Budapesten megbízást adott Litresits András ügyvédnek, hogy indítsa meg és képviselje a bíróság előtt azokban a perekben, amelyeket az őt hazugságokkal támadó médiumokkal és a személyiségi jogaiban sértő Bayer Zsolttal szemben kezdeményez.
Nem számított rá, hogy tőle lesz hangos a kormánypárti média, de nem bánt meg semmit a középiskolás Nagy Blanka. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákjáról az egyik kormányzati bulvárlap kedden azt írta: bukásra áll több tárgyból és annyit lógott az iskolából, hogy a kicsapás szélére kerülhet.
Ez nem meglepő, Magyarországon soha nem volt komoly, érdemi következménye a rágalmazásnak. Ami egyébként a BTK alá tartozó bűncselekmény. Kivéve persze, ha azt a Fidesz kegyeiben járó személyek követték el, akkor hirtelen mellékessé válik a törvény. A Polt-féle banda ezeket rendre eltussolja.