h i r d e t é s

A Rogánt fuvarozó luxusautós cég is kapott egy jó lakást az I. kerülettől

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Rogánt fuvarozó luxusautós cég is kapott egy jó lakást az I. kerülettől

2017. június 09. - 14:06

Meglehetősen kedvezményes áron, havi 101 ezer forintért adja bérbe a budavári önkormányzat az egyik 85 négyzetméteres lakását a Valton Master-Carnak, derítette ki Veres Dávid független önkormányzati képviselő. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

A szerződés több szempontból is elég érdekes azon kívül is, hogy elég olcsónak tűnik a lakás.

Egy "kedves ismerősük" ment ki eléjük Budaörsre egy luxuskocsival, a helikopterért Facebook-hirdetéssel fizettek. Tippelje meg, mennyi időt spórolt a kabinetminiszter a helikopterezéssel!

  1. A Valton Master-Car a Fidesz kedvenc biztonsági cégének, a Valtonnak a volt leányvállalata, de a kiválás után is megmaradt köztük az együttműködés. Az ő autójukkal fuvarozták Rogán Antalt az emlékezetes helikopteres túráján. Ingyen, szívességből.
  2. A lakás a Pala utca 8-ban, a Vár és a Duna között van. Éppen abban az épületben, amelyben a polgármester volt feleségének cége is jó áron bérel egy lakást. Vagyis a cég így a szomszédja lett a polgármester exfeleségének. 
  3. A lakás nem üzleti célú, hanem lakóingatlan, a 200 milliós éves forgalmú Valton Master-Car mégis cégként veszi bérbe, ezzel megfosztva a kerület valódi lakóit attól, hogy lakáshoz jussanak.
  4. Az épületet a Magyar Nemzet szerint a budavári önkormányzat 210 millió forintból újíttatta fel 2011 és 2013 között.
  5. Az önkormányzatot és Nagy Gábor Tamás polgármestert mostanában sokat támadják amiatt, hogy kvázi osztogatja a jó lakásokat a csókosoknak. Ez egy újabb adalék a rendszerhez.
  6. A szerződés 2014 júliusától határozott ideig, 5 évre szól.

Veres Dávid azt mondta, pofátlanságnak gondolja, hogy Nagy Gábor Tamás

komplett házakat változtat csókos-fészekké.

Szerinte miközben az egyszerű halandóknak a kerületben lakhatás szerény körülmények között is hiú ábránd, addig a polgármester saját családtagjait és jelentős árbevételű cégeket segít luxuskörülményekhez. "

 index.hu

A Budavári Önkormányzat felhívta lapunk figyelmét arra, hogy az általuk megírt tényeket is közöljük. Közöljük:

"Az I. kerületben a lakás és helyiség kiadások jogszerűen, a mindenkor hatályos rendeletnek megfelelően zajlanak. Budavár polgármestere nem osztogat lakásokat. A kerületben nyilvános pályázat útján - 5 év határozott időre- lehetőség van önkormányzati lakást bérelni.

Üdvözlettel: Budavári Önkormányzat"