h i r d e t é s

A vadiúj aszfalt alól fel-felbugyog a fekália Esztergomban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A vadiúj aszfalt alól fel-felbugyog a fekália Esztergomban

2019. április 12. - 12:07

 

2018 nyarán készült el Esztergom, Szentgyörgymező városrészén több felújított és leaszfaltozott utca. 

Közös ismertetőjele ezen utcáknak, hogy a friss burkolatot sokfelé terméskővel tömörített gödrök tarkítják. A legidősebb példányok több hónaposak, de keletkeznek frissebbek is.

Oda jutott a város, hogy a korrekt tájékoztatás helyett mára csak a pletyka maradt. Az hallani, hogy a városi újságban is sikerként elkönyvelt csatornarekonstrukció-korszerűsítés, járda- és útfelújítási munkálatok nem egészen a tervek szerint sikerültek.

Állítólag a gondokért a cserélt közműcsövek a felelősek. A korábbi méretnél kisebb átmérőjű csöveket fektettek le, amelyekhez nagy kihívás az ingatlanok nagyobb átmérőjű csatornáinak bekötése.

Volt olyan ingatlantulajdonos, aki megmutatta a csatornájának pontos helyét, a munkások mégis a városházától kapott – hibás – szakrajz szerint törték fel a majd' egy éves aszfaltot. Kiásták a gödröt, amelyben csövet nem találtak. Így azt terméskővel visszatemették és új lyukat ásták és aszfaltot törtek immár a korábban jelzett helyen. A csövet sikeresen átvágták, meg is lett a baj.

A csőrepedést megszűntették, a gödröt visszatemették a termésköves módszerrel. Nem sokkal ezután felbukott a csatornából a fekália. Először az egyik szomszédos ingatlanon belül, majd a nem messze található óvoda előtt, azután az óvodától lejjebb egy másik csatornában is. Itt történt az is, hogy az ott parkoló autó alatt beszakadt az új út. De már nem az aszfalt, hanem a döngölt terméskő.

És, hogy még rosszabb legyen a helyzet, a szivárgó csöveket nem lehet hallgatással, tagadással, másra mutogatással vagy egyéb sikerpropagandával arra ösztökélni, hogy ne szivárogjanak. A szippantós autó házról-házra jár, a körzet képviselője pedig törheti a fejét, hogy a sikeresnek kommunikált progpramban érintett utcákat súlyozza aszerint, hogy melyikben mikor fog újra bekövetkezni hasonló.


 

h i r d e t é s