h i r d e t é s

A vatikáni „Canal”-dosszié titkai

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A vatikáni „Canal”-dosszié titkai

2018. november 06. - 18:08

Bábel Balázs: "Akit az egész Európa csodál és irigyel..."
Sátán kedvenc műfaja a kereszténydemokrácia

Semjén Zsolt és Paskai László

1990 után először Paskai László bíboros, majd később Veres András, a katolikus püspöki kar titkára nyilatkozott arról, hogy "egyesek" górcső alá vették a történelmi egyház tevékenységét, a kommunista önkényuralom évtizedei alatt tanúsított kollaborálás tényeit. – 
A napjainkban sem kutatható, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (korábban a Történeti Hivatalban) meglévő dokumentumok a katolikus egyház titkait tartalmazzák… Máté-Tóth András vallástörténész, a Szegedi Tudományegyetem professzora részletesen számolt be arról, hogy az 1963-as II. Vatikáni Zsinatra kiutaztatott 6 főpapból, 7 fő kísérőből, 1 fő delegációs titkárból és az 1 fő orvosból álló csoportból 9 személy a BM III/III-as Csoportfőnökség ügynöke volt…

Paskai bíboros – aki a Polical Capital 2005. március 30-án nyilvánosságra hozott egyházi ügynöklista élén szerepelt – úgy vélekedett, hogy "a katolikus egyház szolgáinak nem szükséges az e világi létben elszámolni cselekedeteikkel, ők csak a Mindenható előtt tartoznak számadással…" - Majsai Tamás református teológus erről másként vélekedett.

Az egyháztörténész már évekkel ezelőtt 57 nevet tartalmazott ügynöklistát tett közzé a reformátusok hetilapjában. – A lajstromban szereplők többsége lelkész, protestánsokat éppúgy találunk köztük, mint olyan katolikusokat, akik a gyónási titkokat az ÁVH-nak, majd később az Állambiztonsági Szolgálat tartótisztjeinek jelentették. – " A rendszerváltás óta eltelt időben az ország egyházi közösségei közül egyik sem volt hajlandó arra, hogy ezt az eminens egzisztenciális illetve erkölcsi kérdést (is) jelentő ügyet fontosabbnak tekintse, mint az égbe emelkedett szekerének megtalálására indított űrexpedíciót" . - Bulányi György (aki 1990 után is csak paptársai szívességéből misézhetett templomban, és akit nyolcévi börtönbüntetés után 1982-ben az Állami Egyházügyi Hivatal nyomására eltiltottak a nyilvános papi működéstől!) ehhez csak annyit tett hozzá, hogy (véleménye szerint) egyháza papjainak 95-96 százaléka kollaboráns volt a Kádár-korszakban. 

Titkosszolgálatok és az ügynöklista

1990 tavaszán, az első szabadon választott kormány, ti. Antall József miniszterelnök, a már korábban létrehozott Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) operatív munkájának vezetésére a kommunista önkényuralom állambiztonsági tisztjének, Nagy Lajosnak adott megbízást – miközben a feloszlatott BM III/III. Csoportfőnökség tábornokai kivételével az NBH teljes apparátusát, az 1990-et megelőző Állambiztonsági Szolgálatok személyi állománya tette ki.
Az 1990-től 2002-ig tartott titkosszolgálati tevékenységet érzékletesen szemlélteti az MDF-KDNP-FKGP-kormány idején (is) működött nemzetbiztonsági főigazgató nyilatkozata: "1990-ben, az új Országgyűlés megalakulása után több parlamenti képviselő hívott fel telefonon… elnézést kérve, hogy felszólalásainak erőteljes antikommunista éle volt. Mint elmondották, erre azért volt szükség, mert önmagukról el akarták terelni a figyelmet…"

"Ha lesz demokrácia, az keresztény lesz – vagy nem lesz demokrácia"

Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke 2010. októberében az 1956-os szabadságharc évfordulója alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át Orbán Viktor miniszterelnöktől. – A római katolikus egyház főpapja természetesen nem vett részt a függetlenségért és a szabadságért vívott harcokban, mindazonáltal, ahogy a nemzeti sajtóban is olvasható volt, az életműve egészéért érdemelte ki az elismerést és a kitüntetéssel járó pénzjutalmat.
A magyar nemzet és a római anyaszentegyház kiválósága 1950. október 18-án született Gyón községben, tanulmányait 1969-ben kezdte el az Egri Hittudományi Főiskolában, 1976-ban szentelték pappá. – 1999. április 10-én lett kalocsai érsek, metropolita a "lakiteleki demokrataként" aposztrofált hungarista érzelmű politikus, Lezsák Sándor és a Fidesz elnöke, Orbán Viktor támogatását egyaránt élvező közéleti személyiség.
Mikor arra szükség volt, az egyház szolgájaként szolgált a politikának is: híveit arra biztatva, hogy csak nemzeti politikusokra szavazzanak 1998 és 2010 között… és imája meghallgatásra talált. Isten akaratából és dr. Bábel Balázs érsek segítségével, két alkalommal is igaz magyar politikus került kormányfői pozícióba: Orbán Viktor, az a személyiség, akit (a nemzeti sajtó szerint) az egész Európa csodál és irigyel.

Olykor, mikor hallgatom a szabadságharcát vívó magyar miniszterelnök nyilatkozatait, mintha Bábel érsek megállapításai visszhangoznának. Olvassuk csak, hogy mit mondott a kalocsai érsek:
"Minden bizonnyal az imádság ereje segítette miniszterelnökünket, Orbán Viktort, hiszen korábban említette, hogy korábban részt vett a róráté miséken, hogy lelkierőt kapjon. A Szentlélek megadta neki, hogy fegyelmezetten, és még humorral is védje hazánkat. R. Schumant idézve: 'ha lesz demokrácia, az keresztény lesz, vagy nem lesz demokrácia'. – Az Európai Unió fényévnyi távolságra van attól, amit az alapító atyák megálmodtak… akik akkor még hívő keresztények, mi több, katolikusok voltak. – A katolikusoknak a szabadság nem érték, ezért azt az Európát, amely a szabadságra épül, értéktelennek tartják… jelenleg az Unió agonizál, a pénz az egyetlen életben tartója, amit fel tud mutatni, a szélsőséges szabadosság kötelezővé tétele és nem az értékeké. – Az Európai Unióba való belépésünk a kisebbik rossz választása volt. A függés gazdasági és kulturális vonatkozásban megmaradt. A rabtartók most nem itt állomásozó hadsereggel, hanem a pénz hatalmával akarják kikényszeríteni, hogy engedelmeskedjünk nekik…"

Vajon kik azok a rabtartók, akik korábban itt állomásozó hadsereggel, most pedig a pénz hatalmával kényszerítenek engedelmességre? – Erre az egyetlen logikus felelet: a Fidesz-szövetséges radikális nacionalisták válasza, akik a kommunizmust és a liberalizmust a zsidó világ-összeesküvés két formájával azonosították. Amit dr. Bábel Balázs ma mond, azt fejtette ki korábban Adolf Hitler és erről beszélt a néhai Csurka István, mikor a "tankok helyett bankok" elnevezésű náci kódot használta.
 

 

©Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás "A kereszténydemokrata kanális" című kéziratából. - Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár
Budavári Palota "F" épület