h i r d e t é s

A zöld aktivisták a felelősek az ausztrál bozóttüzekért, állítja az ott élő magyar református pap!

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam
a- a+

A zöld aktivisták a felelősek az ausztrál bozóttüzekért, állítja az ott élő magyar református pap!

2020. február 17. - 06:58

Két évre vállalt szolgálatot Melbourne-ben. Huszonnégy éve él az ötödik földrészen. Január végén Kolozsváron járt, az egyetemes imahét alkalmával több gyülekezetben is igét hirdetett. Dézsi Csaba református lelkipásztorral a kitelepedett magyarokról, a református egyházról, de az ausztráliai erdőtüzekről is beszélgettünk.

Az ausztráliai református lelkipásztorok a sydney-i katolikus plébánossal és a magyar diplomácia képviselőjével - Forrás: erdelyinaplo.ro

Január 26-án, éppen Ausztrália nemzeti ünnepén beszélgetünk. Mit jelent a Foundation (alapítás) Day?
Ezen a napon szálltak partra 1788-ban az angol flotta hajósai és tűzték ki a zászlót Port Jacksonban. Ekkor mondták ki, hogy az ötödik kontinens a brit birodalom tagja. Pontosabban az a terület, amelyről akkor még nem tudták, hogy mekkora. A britek eleinte csak azt a keleti partot térképezték fel, ahol ma Sydney fekszik. Régen ritkán említették, ma már egyre gyakrabban: a földrészt terra nulliusnak jelentették, azaz olyan területnek, amely a senkié. Ez a jogi dogma arról szólt, hogy azon a területen nem volt szervezett emberi közösség. Az ott élő törzsek életformája ugyanis az európaiak számára értékelhetetlen volt. Az aborigének létjogosultságát ezért nem ismerték el, és a terra nullius nevében elfoglalták a kontinenst. Persze kellett 60–70 év, ameddig a közepét is feltérképezték.

A Foundation Day helyett a bennszülöttek a napot Invasion Day-nek, azaz az invázió napjának nevezik.
Természetesen nekik is van igazuk, hiszen a fehér ember számukra a betelepedőket jelenti. Ám tudni kell azt is, hogy

Ausztráliának immár több száz éves hagyománya van, ahol a fehér ember keresztyén európai gyökerű angolszász kultúrát és értéket teremtetett.

Amely ma már vetekszik vagy meg is haladja a legmodernebb országok civilizációs fokát.

Hogyan kerül egy Erdélyben végzett református lelkipásztor Ausztráliába?
Meghalt az ottani alapító lelkipásztor, Antal Ferenc, aki Kolozsváron végezte a teológiát 1934-ben. 1949-ben érkezett meg hajóval Ausztráliába, és már a hajón megszervezte az első istentiszteletet. 1992-ben halt meg, addig ő pásztorolta az általa alapított gyülekezetet. Négy év átmeneti állapot után kerültem 1996-ban Melbourne-be.

Mit szóltak döntésedhez a családtagok, barátok?
Eredetileg a döntés arról szólt, hogy egy münsteri egyéves ösztöndíj helyett két évig Ausztráliába megyek. Nem úgy készültem akkor, hogy abból a kétéves időszakból két és fél évtizedes ott-tartózkodás lesz. Mindenki úgy készült, hogy elmegyünk, és egy idő után majd visszajövünk. Az együttlétnek voltak gyümölcsei, áldásai, és a gyülekezet kért, hogy tovább szolgáljak. A feleségem az egyetemen dolgozik, biológus kutató, a lányom ügyvéd, jogot végzett.

Miért maradtál ott?
Az ember 26–28 évesen sok mindenbe belefog, sok mindent igyekszik megtenni. A sok kihívás arra késztetett, hogy a gyülekezetben maradjak.

Hogyan alakult ki a gyülekezet?
A magyarok 1949-ben hajókon érkeztek a földrészre. Sokan közülük katonatisztek voltak, akik a második világháború után már nem térhettek vissza az országba. De a menekültek között szép számmal akadt arisztokrata és polgári elem is. Mások a kommunizmus miatt hagyták el Magyarországot. A második hullám az ’56-os menekültekből állt, ezt követte a Tito-féle Jugoszláviából érkezők sokasága a 70-es években. A diktátor ugyanis azt a politikát követte, hogy engedte elvándorolni a kisebbségieket az országból. Így kerültek hozzánk teljes falvak Délvidékről.

Az erdélyi magyarok a 80-as évek második felében érkeztek nagy számban.

A kivándorlás megállt az 1989-es változásokat követően, Ausztrália különben sem fogadott már senkit, hiszen nem volt ok a menekülésre. Az áradat viszont folytatódott a 2008-as gazdasági világválság beköszöntével. Ezek a személyek viszont már a jobb megélhetés, a jó munkahely miatt telepedtek ki.

Mekkora a magyar közösség Melbourne-ben és Ausztráliában?
Szinte lehetetlen megállapítani, a statisztikák torzítanak. A Romániában születetteket ugyanis románoknak, a felvidékieket szlovákoknak írják be.

A kimutatások 70 ezres magyarságról szólnak, a valóságban a közösség 100–120 ezer körül mozoghat.

Ebből 15–15 ezer élhet Melbourne-ben és Sydney-ben, a többi pedig elszórtan a többi kisvárosban. Szerintem nincs olyan nagyobb település, ahol ne élne magyar, csak rá kell nézni a telefonkönyvre.

Mekkora a református gyülekezet
Erre is nehéz válaszolnom, mert kérdezhetjük: hol érnek véget a gyülekezeti tagság határvonalai? Talán koncentrikus körökben tudom leírni: létezik 50 ember, akire mindig számíthatunk, 150-en mindig velünk ünnepelnek, 250-en vagyunk együtt sátoros ünnepek alkalmával, és mintegy 500 személy jár el hozzánk időnként. Ezen kívül még 1000–1500 személyről nem tudunk semmit.

A reformátuson kívül létezik-e más magyar közösség?
Igen, a katolikusok többen vannak, de nagyjából ugyanezek az arányok érvényesek rájuk is. Plébános szolgál Melbourne-ben és Sydney-ben is.

Négy gyülekezetben szolgál református lelkipásztor, mind a négy erdélyi. Van-e ennek különleges oka?
Az Úr Isten gondviselése. Az okot különben dr. Csiha Kálmán püspöknek hívják. Az ő missziós lelkületének köszönhető, hogy Ausztráliában négy református gyülekezet létezik és mindegyiknek erdélyi lelkipásztora van. Én 1996-ban kerültem Melbourne-be. Sydney-ben a kolozsvári Péterffy Kund szolgál 2000-től, 2002-ben került Râmnicu Vălceáról Szabó Attila Adelaide-ba, 2004-ben érkezett Brisbane-be Kovács Lőrinc.

Milyen státusa van a református egyháznak?
Melbourne önálló egyháztestté 1970-ben vált, ezt követték a többiek. Országosan nyilvánított felekezetté a 2000-es évek végén vált a református egyház. Ausztráliában két jogi fogalom létezik: a felekezet és az intézményes egyház. Az egyházak bejegyzése az államokhoz tartozik (az országot öt állam és két terület alkotja hivatalosan), a felekezetet hivatalosan a szövetségi kormány ismeri el. Minket ez utóbbi elismert, és az államokban is bejegyzett egyház vagyunk. Ehhez be kellett adnunk angol nyelvre lefordított hitvallásainkat és részletezni hagyományainkat.

Támogatja-e az ausztrál állam az egyházakat?
Támogatást egyik felekezet sem kap. Minden évben megjelenik a lista a bejegyzett egyházakról. Ezeknek tagjai „állami szolgák”, azaz közjegyzői feladatokat is elláthatunk, hitelesíthetünk másolatokat stb. Az általunk megkötött házasságot például nem kell a polgármesteri hivatalnál is bejegyezni.

Miből tudja fenntartani magát az egyház?

Minden egyháznak önfenntartónak kell lennie. Gyülekezetünk az évtizedek folyamán bölcs döntéseket hozott, a pénzt jól fektette be, ezért több ingatlanunk van, ezekből gazdálkodunk.

Ezt a jövedelmet egészítik ki az egyházfenntartói adományok, perselypénzek, különböző gyűjtések.

A melbourne-i gyülekezet volt sokáig az egyetlen, amelynek saját temploma volt. Hogyan építették?
A magyar reformátusok az 1877-ben felszentelt templomot 1970-ben vásárolták egy elnéptelenedett anglikán gyülekezettől. Így a déli féltekének valóban az egyetlen magyar református temploma volt. Most már létezik Brisbane-ben is, hiszen Kovács Lőrinc kollégám rendkívül ügyes volt. Minden várakozást felülmúlt az, ahogyan sikerült megépítenie egy száz férőhelyes ökumenikus kápolnát. Ebben segített a magyar állam, de az erdélyi egyházkerület is.

Mások is látogatják a református istentiszteletet?
Természetesen, katolikusok, szombatisták és sokan mások. De nem tartom számon. Anyakönyvekből persze tudom, ki református, de néha megtörténik, hogy az igehirdetést több nem református vallású hallgatja.

Mennyire ragaszkodnak magyarságukhoz az ottaniak?
A jog akkor lesz fontos, ha el akarják venni. Ha tiltják, jobban ragaszkodsz hozzá. Erre szokták mondani: teher alatt nő a pálma. Itt viszont nincs ellenállás.

Amikor a nyelvedet nem akarják elvenni, könnyebben feladod.

Az első generáció nem akart lemondani a nyelvéről, nem is tudott megtanulni olyan szinten angolul, hogy „lecserélje” az anyanyelvét. De a gyermekei már nem igazán tudnak, főleg azokban a családokban, ahol a szülők nem erőltették a magyar iskolát. Nálunk ugyanis a templom mellett működtetünk magyar iskolát, ide 30–60 gyermek jár magyar nyelvet tanulni, számukra mindig tartok hitvallásismeretet is. De van az egésznek egy másik olvasata is: egyes szülők nem szeretnék, hogy gyerekük örök kisebbségi legyen egy angolszász társadalomban. Persze más a helyzet akkor, ha valaki elvándorol, és más akkor, amikor valahova beleszületik. És nyilván akkor is, amikor menekül, vagy a jólét miatt telepedik ki. A nagy nemzeti tragédiák miatt a Kárpát-medencéből sokan elmenekültek, ők honvággyal gondolnak a kultúránkra, és igyekeznek megtartani magyarságukat.

Akik mostanában jönnek, azok többnyire otthon is gyökértelenek, a mai modern társadalomnak a tagjai szeretnének lenni, bennük van a beolvadási vágy a Legyünk olyan vagányok, mint ezek az ausztrálok! felkiáltással.

Az más kérdés, hogy szinte senkinek nem sikerül. Lelkipásztorként látom, mennyire nem áll jól nekik az ilyesmi, sokszor 5–10 év múlva jönnek rá arra, hogy mégis szeretik a töltött káposztát, mégis magyarok és reformátusok, és mégsem olyan rossz, hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva. De ehhez idő kell.

Milyen gyülekezetépítő munka folyt az elmúlt időszakban?
Mindig más. Amikor oda kerültem, a gyülekezet szétesett, mert négy évig nem volt lelkipásztor. Anyagilag is nehéz helyzetben voltak. Meg kellett erősödni, össze kellett szedni a szétszórt nyájat, templomot és gyülekezeti termet javítani, a kétezres évek közepétől érkezett újakat befogadni. Iskolát alapítani, azt működtetni. Ez a gyülekezet állandó hullámzást jelent.

Milyen jellegű szolgálatokat kell végezni?
Tulajdonképpen ugyanazt, mint például a kolozsvári Farkas utcában. Igét hirdetni, temetni, keresztelni, betegeket látogatni, vallásórát tartani. Amíg néha itt románul, addig ott angolul kell szólni az egybegyűltekhez. Az 1949-ben érkezetteknek nagy részét én temettem el a kilencvenes években, a 2000-es években pedig az ’56-osokat kellett utolsó útjukra kísérnem. Mostanában többet keresztelünk, azoknak a gyerekeit, akik 10–15 éve telepedtek le.

Rengeteget hallunk az utóbbi években az ausztráliai erdőtüzekről. Melyek az okai?
Az erdőtüzek mindig is jelen voltak – évszázadok, évezredek óta – a földrészen az időjárásnak és a növényzetnek köszönhetően. Ezek nagysága mindig változó volt. A sajtó azonban igyekszik úgy tálalni az eseményeket, hogy az ember az esti híradóban mindig a „minden idők legnagyobb erdőtüzét” s lehetőleg egy égő koalát lásson. Hogy minél jobban sajnálkozzék és szörnyülködjék. Ezek valóban szívfacsaró képek, de a természettel együtt kell tudni élni. A tűz mögött többnyire emberi felelőtlenség vagy akár aktív gyújtogatás áll, de villámcsapás is lehet. Vigyázni kell, hova költözik az ember.A bozót mindig is égett, az őslakosok is égették a bozótot. Nem a fehér ember beköltözése és „természetrombolása” váltotta ki az erdőtüzeket.

A nagy probléma jelenleg abból adódik, hogy amíg évekkel ezelőtt az erdőt ritkították, az aljnövényzetet hivatalosan visszaégették, addig ezt a zöld aktivisták miatt mára megtiltották.

Régebb téli, esős időben a tűzoltóság leégette az erdőknek egy részét, hogy nyári időszakban, „szezon idején”, egy esetleges erdőtűz csak bizonyos vonalig terjedjen. Most ezt a zöldek miatt a törvény értelmében nem lehet megtenni, mert ők sajnálják az aljnövényzetben élő bogarakat. Ám a megállíthatatlan erdőtüzekben így ezerszámra pusztulnak el az emlősök.

A kilencvenes években a Csiha Kálmán püspökkel készült interjúm során hallottam, hogy nem is baj, ha bizonyos erdők leégnek.
Így van. Nem vagyok botanikus, de

saját szememmel látom, hogy három-négy hétre a nagy tüzeket követően az erdőkben friss hajtások sarjadnak.

És valóban létezik olyan típusú növényzet, amelynek a túléléshez szüksége van az erdőtűzre.

Mintegy negyed évszázada élsz kint. Gondoltál-e valaha arra, hogy hazajöjj?
Ezen még sohasem gondolkodtam, nem szoktam esténként ezen töprengeni. Úgy érzem, amikor eljön az ideje, akkor hazajövök.

Milyen rendszerességgel jársz Erdélyben?
Változó. Volt időszak, amikor évekig nem tudtam hazajönni. Tavaly viszont háromszor is itthon voltam. Néha úgy érzem, többet vagyok Székelyföldön, mint azok az ismerőseim, akik elköltöztek például Marosvásárhelyre. Ők karácsonykor és húsvétkor négy-négy napra mennek haza, én már negyven napja a szüleimmel vagyok. Persze ők azt szeretnék, hogy én mindig itthon legyek, és ez természetes is.

Ki helyettesített az ünnepek alkalmával a gyülekezetben?
A magyar kormány jóvoltából beindított Kőrösi Csoma-program keretében került hozzánk egy ösztöndíjas. A sárospataki teológia ötödéves hallgatója végezte az ünnepi szolgálatokat.

Látsz-e változást idehaza?
Az erdélyi kép furcsa. Például a Mezőség szinte semmit nem változott, ott mintha megállt volna az idő. Székelyföld nem fejlődik úgy, ahogy kellene. Ez egyrészt a bukaresti politikának tulajdonítható, amit ismerünk. Másrészt a vidék elvesztette fiatal értelmiségét. Lehet, bántóan hangzik, de legjobbjai elmentek. Kolozsvárra pedig rá sem lehet ismerni, lakossága megugrott, folyamatosan fejlődik, a belvárosban nyugati hangulat uralkodik.

Léteznek olyanok is, akik hazatelepednek?
Körülbelül 15–20 százaléka a közösségnek. Ma már viszont olyan világban élünk, amikor teljesen más a mobilitás, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nemrég mobilszolgáltatót váltottam, a 21 éves alkalmazott kérdezte, mivel foglalkozom és hol dolgozom. Nem akarta elhinni, hogy 23 éve ugyanaz a munkahelyem. Jönnek a fiatalok, letelepednek, dolgoznak egy-két évig, főleg az informatikusok, nem tetszik nekik Melbourne, tovább mennek Bombay-be vagy éppen Dakarba. Akár magyarok is. Ma már kevés olyan hely létezik, ahol az embereknek egy munkahelyük van, egy házuk, és ahol felnevelik a gyereküket.

erdelyinaplo.ro