h i r d e t é s

Áder Jánost is eléri az alkotmányrevízió

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Áder Jánost is eléri az alkotmányrevízió

2018. június 15. - 07:42

Egy magas rangú fideszes politikus a Népszavának jelezte: elvehetik az államfőtől a honvédség főparancsnoki tisztséget.

Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, az Országgyűlés alakuló ülése előtt. - Fotó: Molnár Ádám

A bírói önigazgatás lehet a kormány célkeresztjében a miniszterelnök által múlt pénteken a közrádióban bejelentett „alkotmányrevízió” keretében. A Népszavának egy magas rangú fideszes politikus arról beszélt: a kormány elégedetlen a bíróságok működésével, ráadásul „a magyar bíróságok sok esetben korrupt módon működnek, ítéleteket lehet megvásárolni”. Forrásunk szerint ennek egyik oka az önigazgatás rendszerében keresendő. Ez azért érdekes, mert a jelenleg a bíróságok felügyeletét ellátó Országos Bírói Tanácsot a 2011 áprilisában elfogadott új alkotmány nyomán már az Orbán-kormány hozta létre az abban az évben decemberben kihirdetett 2011. évi CLXI. törvénnyel „a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról”. Igaz, az „alkotmányrevízió” célja Orbán Viktor szerint éppen az, hogy megvizsgálják, mi az, ami nem úgy működik az alaptörvény elfogadása után, ahogy szeretnék. A bírói önigazgatás megszüntetése a jelek szerint már el is indult, legalábbis így lehet értelmezni, hogy a kormány egy alkotmánymódosítással kivenné az OBT hatásköre alól a közigazgatási bíróságokat. Hogy ki fogja ezentúl felügyelni ezeket a testületeket, egyelőre még nem teljesen világos, de már idézett forrásunk Franciaországot hozta fel példaként, mint ahol az igazságügyi miniszter felügyeli a bírók működését, „mégsem mondja senki, hogy az egy diktatórikus megoldás lenne”.

Ezen felül a legjelentősebb változásokra egyelőre Áder János készülhet, forrásunk szerint a köztársasági elnök jogköreit érintheti még jelentősen a revízió. Elvehetik például a honvédség főparancsnoki tisztségét tőle. Ez ugyan a civil kontrollt hivatott jelképezni, de a már idézett politikus szerint „igazából nincs rá szükség, hiszen Magyarországon még soha nem fordult elő, hogy a hadsereg megpróbálta volna átvenni a hatalmat”, ellenben a honvédség irányításában felesleges párhuzamosságot jelent a köztársasági elnök és a tényleges irányítást végző vezérkari főnök között.

Egy fontosabb ügyben viszont bővülne a köztársasági elnök hatásköre. Jelenleg a kegyelmi kérvényeket az igazságügyi miniszter terjeszti fel az elnöknek, aki elbírálja ezeket, majd pozitív döntés esetén a miniszternek még egy jóváhagyási joga van. Utóbbi megszűnhet a revízió nyomán, vagyis ha az elnök dönt, a miniszter már nem bírálhatja felül. (Igaz, erre nem is szokott sor kerülni.)

A revíziót egyébként egy, a kormány által felkért jogászokból álló bizottság fogja elvégezni, „olyanok, akikben megbízunk” - mondta forrásunk. Arra a kérdésünkre, hogy az ellenzéket miért nem vonják be, a válasz az volt, hogy egyrészt „a kétharmad éppen elég erős felhatalmazás”, másrészt „az ellenzéktől úgysem várható szakmai hozzáállás, csak abban versenyeznének, ki tud erősebben ellentmondani bármilyen javaslatunknak”.

nepszava.hu