Az utcákon megindult a politikai élet, azt még nem tudni, hogy ez a tavaszi rügyfakadás és virágzás, amelyből termés lesz, vagy pedig a tavaszi fagyok „leperzselik” az egészet.

Ami az ellenzék politika centrumában zajlik, az nehezen érthető, azonban az látszik, hogy van egy ügy, -amit sokan értenek-, van egy fiatal, politikailag aktív kör, -aki ehhez az arcát és a lábát adja-, és vannak politikai pártok, - akik mind a kettőbe belekapaszkodnak-.

Ami az elmúlt időszakban történt, az már hasonlít az ellenzéki politizálásra, képileg jó, végig megy a világsajtón, és minden nap benne van a vezető országok meghatározó politikusainak sajtószemléjében.

Eddig a dolog ügyes.

Azonban nem látszik, politikai stratégia. Az Orbán takarodj és az O1G alkalmas a miniszterelnök és környezetének stigmatizálására, koptatására, de kevés és nem alkalmas a megbuktatásához.

 Amennyiben a mostani megmozdulások felfejleszthetőek egy permanens kampánnyá, amelynek főpróbája a májusi EU-s választás lesz, kiteljesedése pedig a az őszi önkormányzati választás akkor értem, hogy mi történik. Azonban ehhez kevés a mostani politikai üzenet, ahhoz, hogy az embereket ki lehessen vinni az utcára folyamatosan. A politikai üzenetet fejleszteni kell.

A rabszolgatörvény az ellenzéki politizálás szikrájának és a társadalom megmozdításának használható, érthető kiinduló eleme lett.

A megmozdulás erejét minden esetben kitűnően méri az, hogy megjelenik-e az a politikai erő (szándékosan nem írok pártot bár az is lehet), vagy egy régi arc megerősödve és dinamikával tele, vagy pedig egy új, gyorsan felépülő, megkerülhetetlen egyén vagy szűk csoport. Az egyértelmű, hogy a mostani megmozdulások egyiket sem teremtették meg, vagy nem „termelték” ki. Ennek hiánya hatalmas lehetőséget biztosít a hatalmon lévőknek, hogy a zavargások irányába tematizálják az eseményeket.

A fiatalok végtelen szimpatikus jelenléte és tüntetési kultúrája, új origót tett az utcai politizálás koordináta rendszerébe.

 Mielőtt félre értés lenne egy dolgot tisztázni kell, hogy ma az utcákon az Y generáció vége és a Z generáció eleje található nagy létszámban és motiváltan, felvállalva a részvételüket és világosan megfogalmazzák céljaikat. Ők azok, akik végig szenvedték az X generáció idején kialakított oktatási rendszert, akikre rá akarták erőltetni a szervilis viselkedést, akiktől felkérdezték a semmire sem használható tananyagot, akiknek szeme láttára álltak a katedrán digitális analfabéta tanárok és lettek funkcionális analfabéták az általános iskolás osztálytársaiknak nem elhanyagolható százaléka.

Ők azok, akik szembesültek az inkompetens politikusok országot átalakító, és leépítő politikájával, ők azok, akikkel már nem lehet elhitetni, hogy a gazdasági növekedés és a pénz az, ami meghatározza egy ország vagy közösség, vagy ember életét.

Ezek a generációk ideákat akarnak, nemes célokat, egy élhető hazát és sikert, sikert, valamint még egyszer sikert.

Amennyiben egy Y generációhoz tartozó kimegy egy politikai eseményre, akkor alapvető az, hogy megfontolja, mennyire érzi magáénak az üzeneteket, mennyire érzi át a környezet és a csapat mentalitását. 

Ugyanakkor, ha egy Z generációs megy ki, akkor elvárás számára, hogy a megmozdulás által követett és a kívül állók számára mutatott értékek semmiképp se térjenek el egymástól.

Ezen a ponton kerülnek bajba a ma gyakorló politikusai, pártállástól függetlenül!

Az összefogás állandó ismételgetése, majdnem hitté fejlesztése a nevezett két generációnál nem lehet a politikai csűrés és csavarás eszköze, ők ezt komolyan gondolják, azt gondolom, hogy inkább feltételnek.

 Az nagyon jól látszik, hogy van egy törésvonal a ma ideák nélküli politikusai és a jelzett nemzedékek között, éppen ezért, a politikusok a „megkoreografált képiségen” kívül igazából nem tudtak tartalmat tenni a tüntetésekhez. Ez alól egyedül az MSZP kivétel, amelynek az elnöke Tóth Bertalan lehetséges célként jelölte meg a májusi választásokra a közös listát. Ez az üzenet szinkronban van a tüntetés részvevőinek és vélhetően a társadalom többségének álmaival és elvárásaival.

Tóth Bertalan javaslatának elfogadása, vagy elutasítása, két következménnyel járhat: amennyiben a többi politikai párt vagy szervezet elfogadja, akkor a májusi választáson való sikeres szereplés visszahozhatja a reményt a magyar társadalomba, hogy igenis lehet változtatni. Ennek következtében az őszi önkormányzati választásokon már valós belpolitikai eredményt is fel lehetne mutatni. Amennyiben jelentős ellenzéki győzelem születne az őszi választásokon, akkor megkezdődhetne egy új politikai nemzedék, valamint a ma egzisztálok összefésülése, úgy, hogy a gyakorlatot valós politikai terepen, társadalmi kontrol mellett szerezhetnék meg.

Az így kialakított körülmények, új helyzetbe hoznák a kormányt és az uralkodó elitet, mert szimpla verbalitássá válna a társadalmi legitimációja!

2022-s országos választások ezáltal alapvető változásokat hozhatnának, akár akkor is, ha a jelenleg uralkodó párt messze kerülne a 2/3-tól és kénytelen lenne konszenzusos politikát folytatni, amelyhez sem a képessége, sem pedig a felkészültsége nincs meg.

Amennyiben elutasítják a közös listát: abban az esetben, az utcák elnéptelenednek és az Y és Z generáció hazamegy, ott maradnak egy darabig az öregek az utcán, Orbánék rövid időn belül tematizálják a politikát, az ellenzéki pártok elveszítik a társadalom teljes egészében azt a presztízst, amelyet az elmúlt időszakban megszereztek. Az MSZP és a DK ugyan olyan rétegpárttá válik, mint az LMP, Jobbik, PM, Momentum.

Az ellenzéki pártok, közel évtizedes politikai gyakorlata az volt, hogy a belső alkuikat fogadtatták el a támogatóikkal, mint megoldást, éppen ezért jutottak a bennük és nekik hitelt adók előtt is abba a méltatlan helyzetbe, amiben vannak, mivel ezek egy idő után nem voltak szinkronban a társadalom valós érdekeivel, vagy elvárásaival.

Amennyiben nem állapodnak meg, akkor az nem szól másról, mint a pénzről, és az egyéni ígéretekről, a pártok belső egyensúlyáról, adott esetben a pártelnökök számára konkurenciát jelentő személyek eltávolításáról.

A nagy ellenzéki álom, kisstílű emberek nagyon hétköznapi reményei miatt bukhat el, vagy azon, hogy egyik-másik politikai párt vereséget akar mérni a másikra, csak azért, hogy az adott térfélen magát győztesnek kikiálthassa!

A leírtakból adódik, hogy a tüntetőknek ideákra és célokra van szükségük, amelyet a politikusoknak kellene előállítani, azonban nem adhatnak biankócsekket az ideákért nekik, csak egyértelmű elvárást az összefogásra!

Az összefogáshoz alázatra van szükség, azonban, ha nem fognak össze, akkor viseljék az összes következményt, mert ez maga lesz a gyalázat!

• 1940: “Veteránok” generáció
• 1940-1960: “Baby boom” generáció
• 1960-1985: X generáció
• 1985-1999: Y generáció
• 2000-2010: Z generáció
• 2010-: Alfa generáció