h i r d e t é s

Alkotmányba írná a Fidesz, hogy az állam minden szervének védenie kell a keresztény kultúrát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Alkotmányba írná a Fidesz, hogy az állam minden szervének védenie kell a keresztény kultúrát

2018. június 14. - 12:47

 

Harangozó Tamás szocialista képviselő, a törvényalkotási bizottság tagja tette ki a Facebookra a bizottság fideszes tagjai által benyújtott javaslatot, amivel a már benyújtott alkotmánymódosító indítványt egészítenék ki. - írja a 444.hu.

Forrás: zoom.hu

Az új indítványban két fontos módosítás szerepel:

Kötelezővé tennék az állam minden szerve számára a keresztény kultúra védelmét.

Az indoklás szerint azért, mert enélkül nem létezne sem Magyarország, sem Európa, és a kontinensen olyan változások zajlanak, amik közepette ez a kultúra most védelemre szorul.

A másik változás, hogy

tilos lesz életvitelszerűen közterületen tartózkodni.

A hajléktalanság tilalmával a Fidesz és a fideszes önkormányzatok már többször megpróbálkoztak, de lepattantak a bíróságokról. Ha a tilalom alkotmányba kerülne, akkor a bíróságok is tehetetlenné válnának ezen a téren. A módosító indítvány emellett előírná, hogy az önkormányzatoknak továbbra is törekedniük kell megfelelő számú szálláshely biztosítására. 

444.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s