Karambolozott és továbbhajtott
A szabálytalan autós elhajtott a helyszínről.
A szabálytalan autós elhajtott a helyszínről.
Megszüntetik a gender szakot, amely műveletben részletkérdés, hogy a "gender" pont olyan politikai hívószóvá vált a nemzeti elme számára, mint "Brüsszel" és az "iszlám".
EU-s és amerikai tisztviselők panaszkodnak, hogy a kormány lehúzva tartja előttük a redőnyt.
Világosnál azért súlyosabb volt a vereség!Remélem, hogy igen.
A pénzügyi válság kitörése után, 2009-ben a Bitcoin feltalálásával kiszabadult a szellem a palackból: az emberiség többé már nem fogja elfelejteni, hogyan kell egy központi felügyelet nélküli virtuális pénzt létrehozni.
Bár közvetlen leszármazottai nincsenek, a költő tágabb vérrokonsága elképesztően népes, becslések szerint 2000 főt számlál, akiknek zöme a bihari mezővárosban él.
A magyar szürkemarha sorsa a bizonyíték arra, hogy múltján és jelenén túl nagyon komoly jövő elé is néz - mondta Nagy István agrárminiszter a VI. Szürkemarha Fesztiválon szombaton Harsányban.
A piac törvényszerűségeit nehéz megbolygatni, még ha a kísérletet kormányzati szinten is követik el. Épp ezért az, hogy a hazai média oroszlánrésze fideszes kézben van, nem jelenti azt, hogy fent is tudnak maradni.
Állásfoglalásban ítélte el szombaton az RMDSZ a péntek esti kormányellenes tüntetésen történt szélsőséges megnyilvánulásokat és agressziót. „Az erőszak minden egyes formáját, a verbálisat és a fizikait is elutasítjuk” – olvasható közleményükben.
Orbán nagyon is érti, hogy mi történik Európában! Az azonban biztos, hogy „Európa” nem Orbán forgatókönyve szerint fog működni!
Igen, olyan rossz a helyzet kedves Gabriella!
Doppingeljárás miatt változások történtek a magyar keretben, bevonták két kajakos engedélyét.
Felháborodtak az utasok a péntek este történtek miatt.