Palkovics László szerint az MTA kutatóhálózatának bekebelezése növeli a kutatás szabadságát
Egészen zseniális interjút adott Palkovics László az MTA átalakításáról a Magyar Hírlapnak. - írja a merce.hu.
Egészen zseniális interjút adott Palkovics László az MTA átalakításáról a Magyar Hírlapnak. - írja a merce.hu.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport korábbi ígéretének megfelelően elindította az Utca-jogásza Debrecenben szolgáltatását.
Dobrev nem szavazta meg a Fidesz alelnök jelöltjét az EP-ben, mi ez?
A felmérésből az is kiderült, hogy a Zöldek már népszerűbbek a keresztény-konzervatív kormánypártoknál. - írja a nepszava.hu.
A kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat, miközben a 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő, ahhoz alkalmazkodó társadalomra van szükség – mondja lapunknak Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Intézetének volt igazgatója. - írja a 168ora.hu.
A Politico és a Frankfurter Allgemeine Zeitung is úgy véli, hogy az Európai Unió vezetői posztjaiért folytatott pókerjátszma még nem ért véget Ursula von der Leyen német védelmi miniszter bizottsági elnöki jelölésével. - írja a klubradio.hu.
Pénteken délelőtt észak felől fátyolfelhők érkeznek, emellett többórás napsütés melegíti a levegőt.
"De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhában járni, kelni,
S öt forintért kuglert venni."
/József Attila: De szeretnék.../
A héten nyolc amerikai képviselő és szenátor érkezett Budapestre. Civil szervezetek vezetőivel, parlamenti képviselőkkel és független újságírókkal találkoztak kedden az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén.
Tudósokhoz képest kifejezetten határozott hangú, bár persze végig udvarias nyílt levélben fordult a magyar tudományos szabadságot felszámoló Orbán Viktor miniszterelnökhöz 10 vezető német tudományos intézmény vezetője a Die Zeit-ben szerdán közzétett nyílt levelükben.
Úgy tűnik, a szlovák villamos művek lemondott arról, hogy az ígért jövő év eleji határidőre üzeme helyezze a mohi atomerőmű harmadik reaktorát. Már senki sem számolja hanyadszor halasztják az átadást.
Nagy erőkkel zajlik a földmű építése az M85 autóút Csorna II- Fertőrákos csomópont közötti szakaszán. A beruházásnál sajtóbejárást tartottak a térség országgyűlési képviselői és polgármesteri 2019. július 4-én.
Az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA) a földfelszíni hőmérsékletet a Nemzetközi Űrállomásról észlelő ECOSTRESS missziója feltérképezte a június végi európai hőhullám hőmérsékleteit különböző napszakokban, és elkészítette négy európai nagyváros – Róma, Párizs, Madrid és Milánó – hőtérképét az adott időszakban.
A Duna-Tisza közén található Kiskunság ma még sokaknak felfedezetlen terep Magyarországon, pedig rengeteg arrafelé a látnivaló.