július 2019

Orbán azt kérte Trumptól, gyakoroljon nyomást Norvégiára, hogy az ország ne támogassa a magyar civileket

2019. július 03. - 17:52

Diplomáciailag kényes témákat is feszegetett Orbán Viktor júniusban a Donald Trump amerikai elnökkel vendégeként tett washingtoni látogatsáán – tudta meg diplomáciai forrásból a Direkt 36.


Össznépi lebutítás megy, csak a közmunka van, vagy a simliskedés

2019. július 03. - 16:50

Imre Rolandot örökös kudarc és kirekesztés érte a tanulmányai alatt, ám a kitartása megvolt, és szerencsében sem szűkölködött. Most a Corvinus mesterszakos hallgatója, vezetésszervezést tanul. Sok idő kellett elhinnem magamról, hogy képes vagyok erre, de most már tudom – mondja a Baranya megyei Hidasról származó Imre Roland, aki a helyi német nemzetiségi általános iskolába járt. Igen ám, de ebben az iskolában a cigányoknak nem tartottak nyelvórát: amikor jött a németóra, le kellett menniük az alagsorba, úgymond korrepetálásra.


Új közösségi közlekedési eszköz Budapesten

2019. július 03. - 16:20

Még el sem indult, de már ma is rengetegen ki akarták próbálni. Hamarosan a fővárosi utakon lesz az új, 100%-ban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező, közösségi elektromos robogó-megosztó rendszer. Ma mutatta be a flotta járműveit az ogreco Kft. Olcsó, környezetbarát és menő az új robogó!


A Német Szociáldemokrata Párt kilépne a kormányból Ursula von der Leyen jelölése miatt

2019. július 03. - 15:46

Ursula von der Leyen védelmi miniszter jelölése az Európai Bizottság élére elegendő ok ahhoz, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kilépjen a kormányból – mondta a párt korábbi vezetője, Sigmar Gabriel egykori alkancellár és külügyminiszter a Der Spiegel című német lapnak szerdán.


Oldalak