h i r d e t é s

Az Alaptörvény tiltja az Euro bevezetését

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Alaptörvény tiltja az Euro bevezetését

2017. szeptember 06. - 06:41

Korábbi jobb- és baloldali kormányok tagjai és egykori vezető tisztségviselői is támogatják a Pukli István nevével fémjelzett Polgári Világ népszavazási kezdeményezését az euró bevezetéséről. - írja az ATV

Magyarország Alaptörvénye - Forrás: parlament.hu

A Választási Bizottság hamarosan dönt az ügyben, de a voksolást már csak a választás után lehet megtartani.

Két és fél évvel ezelőtt még nyomozók lepték el a Buda Cash Ménesi úti székházát. Ma már sokkal békésebb a környék. Itt van a Pukli István nevével fémjelzett Polgári Világ Párt központja is.

Az új párt egy népszavazással szeretné felgyorsítani az euró magyarországi bevezetését.

Ezt a kezdeményezést támogatásáról biztosította Balázs Péter, a Bajnai-kormány egykori külügyminisztere, Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke, és Jeszenszky Géza, a rendszerváltozás utáni első külügyminiszter. A támogatók közé tartozik Kolosi Tamás, Orbán Viktor korábbi tanácsadója, valamint Mizsei Kálmán az ENSZ egykori főtitkár-helyettese és Surányi György, a jegybank egykori elnöke, aki szintén Orbán Viktor korábbi tanácsadója.

„Ők azok az emberek, akik merték és vállalták ezt a kiállást. Azt gondolom történelmi időkben, mert a legfontosabb most Magyarországnak az Európához való tartozásának a kinyilvánítása, és ehhez a legfontosabb eszköz és az első lépés az euró bevezetése. Ebben kaptunk ígéretet a részükről, hogy segítik és támogatják a mozgalmunkat” – fogalmazott Keresztény Zoltán pártelnök.

A Demokratikus Koalíció még nem ismeri az új pártot, de ezt a kezdeményezésüket támogatják. „A Demokratikus Koalíció Sokak Magyarországa című programja elsőként írta le az összes magyar párt közül, hogy be kell vezetni a leghamarabbi időpontban az eurót Magyarországon, vagyis ebben az ügyben ugyanazt képviseljük, mint ez az újonnan alakult párt” – fogalmazott Molnár Csaba ügyvezető alelnök.

Tóth Zoltán választási szakértő szerint ugyanakkor nem lehet az euró bevezetéséről népszavazáson dönteni. Nem ütközik nemzetközi szerződésbe, ugyanakkor az Alaptörvényben 2012 óta szerepel, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint. (Magyarország Alaptörvénye K) cikk- a szerk.) „Tehát amíg ez a rendelkezés bent van az Alaptörvényben, addig tilos népszavazást tartani ebben a kérdésben” – szögezte le a szakértő.

A Polgári Világ Párt elnöke ezt az érvelést vitatja, hiszen csak az euró előszobájának tartott ERM II-ről kérdeznék a választókat. A Nemzeti Választási Bizottságnak legkésőbb a jövő héten el kell döntenie, hogy a párt aktivistái elkezdhetik-e gyűjteni a népszavazás megrendezéséhez szükséges aláírásokat.

 

atv.hu