Az Európai Tanács csak még nagyobb veszélybe sodorja a magyar demokráciát, ha továbbra is tétlenkedik
Az EU késlekedése a jogállamot veszélyezteti Magyarországon. Erre figyelmeztet a Human Rights Watch európai szakigazgatója.
Philippe Dam rámutat, hogy az EP, illetve az Európai Bíróság örvendetesen lép az ügyben, ám a Tanács esetében nem látni, hogy kellőképpen felfogta volna, mi forog kockán. Az EU-ügyekben illetékes miniszterek éppen egy hónapja inkább eljárásjogi kérdésekben merültek el, ahelyett, hogy mozgósítottak volna a demokráciára épülő Európa védelmében. Pedig a veszély továbbra is nagy. Egyáltalán nem biztos, hogy a lengyel kormány valóban visszakozik a Legfelsőbb Bíróság bíráinak lecserélése ügyében, végre kell hajtania a Bizottság összes ajánlását az igazságszolgáltatás függetlensége érdekében.
Magyarországon csak még átfogóbb lesz a támadás a civil társadalom, a sajtó és tanintézmények ellen. A CEU Ausztriába kénytelen áttelepülni. A hatalom betiltotta a gender szak oktatását, fokozott ellenőrzést alá akarja vonni a Tudományos Akadémiát. Rágalomkampány folyik civil szervezetek ellen. Büntetik azokat az NGO-kat, amelyek menekülteket segítenek. Csaknem 500 jobboldali szerkesztőség közös irányítás alá került, ami felveti, hogy még inkább sérülhet a média sokszínűsége.
Mindennek ellenére a Tanács és az uniós vezetők nem vonták felelősségre a Fideszt, amiért az folyamatosan ostromolja a demokrácia jelképének számító intézményeket. A Bizottság és az uniós vezetők magukat csapják be, ha az Európai Bíróságot tekintik az egyetlen intézménynek, amely képes szembeszállni a veszéllyel. Nekik is fel kell lépniük a magyar és a lengyel vezetés ellen. Nem riadhatnak vissza e feladattól, pár hónappal az alapvető EP-választás előtt. A földrészen nem lehet visszaszorítani a tekintélyuralmi irányzatokat, ha az EU nem mondja ki egyértelműen, hogy politikai következmények várnak azokra az államokra, amelyek kikezdik a jogállamot és az emberi jogokat. Ha nem történik semmi, az csak bátorítja a további jogsértéseket a magyaroknál és a lengyeleknél. És rossz üzenetet küld azoknak az országoknak, amelyek hajlamosak utánozni a budapesti és varsói példát. (euobserver.com) / b1.blog.hu