h i r d e t é s

Az illiberális demokrácia olyan, mint mikor "töke van a menyasszonynak"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az illiberális demokrácia olyan, mint mikor "töke van a menyasszonynak"

2018. május 06. - 11:42

Nagy örömmel vettük a híradását, hogy használt a kend reumájára az a büdös víz. 

Azt tanácsolnánk kendnek mindannyian az itteniek, mert mi szeretjük kendet, hogy maradjon, mert az a büdösség vélhetően szokható, de mifelénk annyi minden bűzlik már, hogy a rendőrség/ügyészség nyomkereső kutyái képtelenek betyárszagot fogni.  

Már megint kezdi kend! Ezekre a – mindjárt mondom – dezinformációkra (sikerült, miután a nagyi próbálta többször lediktálni) mi nem vagyunk felkészülve. Főleg én, ami némiképpen érthető, mert én a szüleim rimánkodására a családi megélhetés érdekében önszántamból kötelező hittant tanulok, mert itt vallásszabadság van és az állam a mi falunkat a zsebéhez közeli két egyháznak adományozta „tokkal, vonóval” és ők szabadon döntöttek arról, hogy én melyik biblia feldolgozást magoljam. Ebből is láthatja, hogy mi itten az illiberális demokrácia wellneszében pancsikálunk, és amiket kend irkál újfent az uszítás.

Ha jól értjük. No, nem én, hanem, akik nem kértek írásban szakértői véleményt és mégis sajátos nevelésben részesülnek. Legelőször nem is a szüleimet, meg a többi felmenőt említeném, hanem ezt a hülye gépet. Mert a padtársam, a Böbe szerint ne erőlködjünk a helyesírás tanulással, mert elég, ha a gép tud. És akkor itt van ez az „illiberális” és a gép meg állandóan aláhúzza pirossal és azt mondja, hogy ilyen nincs is. Kend is azt pötyögi feszt, hogy az illiberális demokrácia olyan, mint mikor „töke van a menyasszonynak”. (Mondjuk, az ilyen beszólásokért kend rendre megkapja a magáét, most dettó.)  

Kend azt állítja, hogy az állam pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva tehetetlenségre képezte az ország népességét 29 év alatt. Kend azt állítja, hogy ez hatalommániás görcs, nem ravasz és tehetséges politikus, hanem egy aljas kis végrehajtó a multinacionális tőke szolgálatában. Jön itt kend nekünk az egyszeri igazságos szicíliai király meséjével, aki az udvar legnagyobb megdöbbenésére kivégeztette a népből legtöbb adót kipréselő helytartóját, mondván, hogy ő szereti a népét, a helytartó viszont gazdagabb akart lenni a királynál és azért sanyargatta olyan kegyetlenül a népet. Kend azt állítja, ennek a mostani királynak nem érdeke félretenni a magyarhoni szorgos kis helytartóját bármennyire is elszemtelenedett.

Ehhez én nem tudok szólni semmit, az ősök meg hümmögnek, ami nem tudható most, hogy igen-e, vagy nem, esetleg is. A lenyakazásra biztos nem gondolnak, de azt se hisszük, hogy mondjuk Európa királya ültette a nyakunkra ezt a pöffeszkedő helytartót, mint annak idején az antant a Horthyt (a művelt Nyugat köldökzsinórjánál maradva). De az elgondolkoztató, hogy jó nekik sok szempontból. Engedelmes, olcsó munkaerőt szállít igény szerint, szállítja a bólogató fejeket a néppárti többséghez az uniós parlamentbe, és ha sokat cincognak odahaza a szakszervezetek, akkor elhozza hozzánk az egész gyárat és a falvédőre tehetik a sztrájkjogukat az öntudatos uniós polgárok, mert itt a sok kiszolgáltatott proli már a Parragh alatt hever kinyuvasztott tudattal, mint az ősmagyarok nyerge alatt puhított bölényhús.

Remélem, megérti kend, ez a savazása most egyáltalán nem hiányzott! Rossz passzban vagyunk. Akik elvették tőlünk a munkát, azok ímmel-ámmal megünnepelték a hatalom árnyékban, a végrehajtó ment a gazdáinak élménybeszámolót tartani a klímás palotába, csak mi rohadunk itt a dög melegben és akkor kend még megjátssza nekünk itt a Lucifert. Na, ne má’!

Én jól bírom a cikizést, de az öregeim érzékenyek. Jó szívvel gondolnak kendre. Most is a lelkemre kötötték szóljak (majd elfelejtettem), hogy óvatosan a vadászattal, mert pestisesek a vaddisznók!

Kezitcsókolom és ne tessék rám, meg pláne ránk haragudni. Legközelebb majd olyat írok, amiben maximálisan egyetértünk. Amit most írt azt nem merjük érteni.

Bütyökfalva, 2018.május 4.

 

kolozsvaros.com