h i r d e t é s

Az MSZP etikai eljárást sürget Matolcsy György ellen, az Együtt feljelent

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP etikai eljárást sürget Matolcsy György ellen, az Együtt feljelent

2016. október 07. - 11:50
0 komment

Orbán Viktor miniszterelnöknek is állást kell foglalnia, hogy részt vesz-e ebben a "szánalmas, aljas játékban", vagy lemondatja Matolcsy Györgyöt - írja a napi.hu.

Az MSZP etikai eljárást sürget Matolcsy György ellen, az Együtt feljelent

Az MSZP arra szólítja fel a "Magyar Nemzeti Bank igazgatótanácsát", hogy folytasson le etikai eljárást Matolcsy György ellen, mert sajtóhírek szerint a jegybankelnök Patai Mihálynak, az UniCredit Bank vezérigazgatójának, a Magyar Bankszövetség elnökének luxuslakását használja. Az Együtt elnöke feljelenti az elnököt.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélte: az igazgatótanácsnak a jegybank 2014-ben elfogadott etikai kódexe alapján kellene eljárnia, és - ha igazak a sajtóhírek - meg kell állapítania, hogy Matolcsy György alkalmatlan és méltatlan pozíciója ellátására.

A szocialista képviselő az ügyet ahhoz hasonlította, mintha egy gyárban a szakszervezeti vezető a vezérigazgatónál lakna albérletben.

Idézett a jegybank etikai kódexéből, amely még a kisebb ajándékok elfogadásának szabályairól is rendelkezik, valamint leszögezi, hogy ki kell zárni az olyan helyzeteket, amelyek nem teszik lehetővé az elfogulatlan munkavégzést.

Az MSZP politikusa Patai Mihálytól az ügy tisztázását kérte, Matolcsy Györgyöt pedig arra szólította fel, hogy ha igazak a sajtóhírek, akkor hozza nyilvánosságra a lakás bérleti szerződését.

Kérdésre válaszolva Szakács László úgy vélte, az ügyben ki lehet kérni az Európai Központi Bank véleményét is. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnöknek is állást kell foglalnia, hogy részt vesz-e ebben a "szánalmas, aljas játékban", vagy lemondatja Matolcsy Györgyöt.

Szigetvári Viktor tovább lép

Az Együtt elnökeként feljelentést teszek, mert elfogadhatatlan az az immár nyilvános összefonódás, ami a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Bankszövetség elnöke között kialakult - olvasható a pártelnök közleményében. 

Hivatali vesztegetés és hivatali vesztegetés elfogadása, valamint mindezek kísérlete lesz a feljelentésem tárgya. Amennyiben ingyen használja Matolcsy György Patai Mihály egyik lakását, akkor az teljesen egyértelmű helyzet: az egyik, vezető, magyar bank elnök-vezérigazgatójaként a piacfelügyeleti jogkört is ellátó jegybankelnökkel nem alakítható ki ilyen jogviszony. Az elmúlt években a Nemzeti Bank számos döntést hozott, amely Patai Mihály bankját is érintette, meg kell vizsgálni, hogy ezek a döntések hogyan és milyen hatással születtek.

Sem a Bankszövetség dolgába, sem az olasz banktulajdonosok ügyeibe nincs jogom beleszólni. A Bankszövetségnek magának kell eldöntenie, lát-e kifogásolni valót ebben a helyzetben, vagy megrántják a vállukat, és továbblépnek némán. Ugyanez igaz Patai bankjának tulajdonosaira is.

De magyar politikusként ezt az etikailag és jogilag is megkérdőjelezhető helyzetet nem szabad annyiban hagyni. Legalább kísérletet kell tennem az igazságszolgáltatás bevonására a hivatali vesztegetés és ennek kísérlete gyanújának kivizsgálására - írja Sziagetvári.

napi.hu