h i r d e t é s

Bayer megint hozta a formáját, mindenki patkány, aki szerint Orbán fenyegetőzik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bayer megint hozta a formáját, mindenki patkány, aki szerint Orbán fenyegetőzik

2018. március 21. - 06:53

Mondjuk nehezen lehet másképpen értelmezni Orbán Viktor március 15-én tett kijelentését; „Elégtételt veszünk!” Mégis kin? Soros György némileg megközelíthetetlen, bevándorlók Nincsenek, csak akiket Orbán Viktor maga telepített be. 

Forrás: Nyugat.hu

Maradnak azok, akiket a kormány meg-, ki-, és letagad immáron nyolcadik éve.

Bayer Zsolt ugyanakkor pontosan tudja, hogy megosztó személye az a brand, amire gazdijának szüksége van. Egy antihős, se tehetsége, se szaktudása, amije van, az pusztán a fenyegetőzése.

Ehhez minden feltétel adott az nívót véletlenül sem ismerő Echo Tv stúdiójában. Az úgy nevezett Sajtóklub című hétfői műsorban a következőt volt képes benyögni:

„Fókuszáljunk majd aztán arra a kitételre, amikor is a miniszterelnök azt mondja: és majd a választás után elégtételt veszünk. Azóta az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette. Őket. Meg aztán most már az egész nemzetet.”

Ez is egy gondolat. Magvasnak nem nevezhetjük, igazságtartalma zéró, de azért hagyjuk meg.

Etikai kérdéseket kár feltennünk Bayerrel szemben, olyat ő nem ismer. És ezt az embert legalábbis támogatja a miniszterelnök. Szakmai érdemek alapján nem osztanak errefelé lovagkeresztet újabban. Szerencsére Bayer esetében ilyen szóba sem jöhet.

Ellenben arra vonatkozólag, hogy ki fenyegethette meg „lámpavassal, agyonlövéssel, kibelezéssel, felkoncolással, börtönnel” Bayert, vagy a Sajtóklub többi kétes elemét, rossz hírünk van: Ez a lista végtelenül hosszú.

Ami Orbánt illeti, az ő modora nem ismeretlen, pontosan ezt a magatartást tükrözik – jobb szó híján – pribékjei retorikája is. Mindegy, hogy Bayer, vagy éppen Kövér megnyilvánulásairól van szó, a lényeg az ellenségkép fenntartása. Ami egy olyan jelentéktelen országban, mint Magyarország végzetes lehet.

És bár szinte biztosan tudható, hogy Orbán példaképe, Vlagyimir Putyin csalással nyerte meg a választást, annyi esze volt, hogy legalább úgy tegyen, mintha békejobbot nyújtana megalázott ellenzékének.