h i r d e t é s

Bekapcsolták a világ legnagyobb szén-dioxid-elszívóját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bekapcsolták a világ legnagyobb szén-dioxid-elszívóját

2021. szeptember 13. - 06:35

Egyes szakértők szerint a technológia segíthet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Forrás: szimpatika.hu

2021. szeptember 8-án helyezték üzembe a világ eddigi legnagyobb olyan létesítményét, amely képes közvetlenül kivonni a szén-dioxidot a légkörből. A telepen az üvegházhatású gázt szilárd anyaggá alakítják.

Az izlandi Orca négy részből épül fel, maga a megnevezés az izlandi orka, azaz energia szóra utal. A létesítmény egy-egy egysége két fémládából áll. A telepet a svájci Climeworks és az izlandi Carbfix hozta létre, a tervek szerint az Orca évi 4 ezer tonna szén-dioxidot tud majd kiszívni az atmoszférából. Ez nagyjából 870 autó kibocsátásának felel meg.

A rendszerben szellőzők terelik a levegőt egy tartályba, amelyben a szűrőanyag található. Amikor a szűrő megtelt szén-dioxiddal, a tárolót lezárják, a hőmérsékletet pedig növelik, hogy a gáz kiáramoljon a befogóból. A szén-dioxidot aztán vízzel keverik el, majd egy közeli hegynél ezer méteres mélységbe küldik, ahol beépül a kőzetekbe, megszilárdul.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy a hasonló karbonbefogó technológiák komoly segítséget jelenthetnek a klímaváltozás elleni harcban, a kritikusok szerint ugyanakkor az eljárás túl drága. Az biztos, hogy a megoldásnak még fejlődnie kell, mert egyelőre globális szinten nem lehet jelentős mennyiségű szén-dioxidot kivonni vele. (szimpatika.hu)