
Simiscska is látja, hogy ez így nem jó.
megtekintés

Veszélyes, mérgező hulladékká válik a használt napelem, logikus, hogy termékdíjat kell fizetni érte - indokolta a döntést V. Németh Zsolt, környezetügyért felelős államtitkár.
megtekintés

A debreceni önkormányzati hírportál véletlenül halálos gázolót vagy áldozatot csinált Hosszú Katinkából.
megtekintés

Helyi politikai adok-kapok lett az útdíj miatt megduzzadó budaörsi forgalomból.
megtekintés

A 70 éves férfi azért riasztotta a rendőrséget, mert a buszon nem magyarul beszélő embereket észlelt.
megtekintés

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés bűntette miatt a csepeli önkormányzati lakások értékesítése miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI megkeresésére.
megtekintés

Kettesben utazott Hende Csaba három évvel ezelőtt Párizsba a titkárnőjével, Szajlai Mónikával, aki jelenleg már az élettársa, és magasnak tűnő hotelszámlát csináltak - írta a Blikk.
megtekintés

Életének 93-ik évében elhunyt Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója, egyetemi tanár.
megtekintés

Egy tanúvallomás szerint a gyilkossággal ő bízott meg valakit, de a kivitelezés módjáról sejtelme se volt.
megtekintés

Megszűnt a 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú tehergépjárművek várakoztatása az M7-es autópálya somogyi szakaszán, miután a szlovén hatóságok által korábban elrendelt forgalomkorlátozást feloldották.
megtekintés

Hat népszavazást tartottak Magyarországon 1989 óta, ám ezek közül a mai szabályok szerint csak kettő lenne érvényes, mert a részvételi arány még a NATO- és uniós csatlakozásról szóló referendum esetében sem érte el az ötven százalékot.
megtekintés

A 168 óra szerint mást válaszolt a Magyar Állami Operaház, illetve főigazgatója Orbán Ráhel és barátainak látogatásáról.
megtekintés

A február 5-én, a Hír Tv-nek adott televízióinterjúban a szerdán megkezdődött háromnapos frakcióülés tervezett vitatárgyai mellett arról is beszélt a miniszterelnök, hogy két hét múlva esedékes Putyin látogatása, mely eseményhez Orbán igen nagy reményeket fűz.
megtekintés

Rogán Antal, a FIDESZ frakcióvezetője egy, a Magyar Nemzet február 4-i számában megjelent interjúban arról beszélt, hogy a kormány a jövőben az általános iskolai képzés eddigi nyolc éves szakaszát kilencre szeretné bővíteni.
megtekintés

A rendkívüli időjárási körülmények következtében kialakult szlovén határzár miatt már négy megyében és a Budapesti Rendőr-főkapitányság területén is korlátozzák a Szlovéniába tartó teherforgalmat - közölte honlapján a rendőrség csütörtök délután.
megtekintés

Van néhány dolog az ember életében, amit egyszerűen lehetetlen kiiktatni, bármennyire is csak az időnket viszi.
megtekintés

Az Átlátszó birtokába került dokumentumok szerint kétszer is elutasították azt a pályázatot, melynek keretében végül mégis kapott 267 millió forint EU-támogatást az L. Simon László által 2011-ben alapított Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány.
megtekintés

A börtönben akarták megöletni Tanyi Györgyöt.
megtekintés

Magyarországon elsősorban gázzal fűtünk és főzünk, ezért, noha az összfogyasztás csökken, mégis sok kell belőle.
megtekintés

Ismét elnapolták a Kiss Ernő elleni büntetőeljárást a Fővárosi Törvényszéken, egyelőre nem tudni mikor lesz a következő tárgyalás.
megtekintés

Navracsics Tibor úgy látja, "marginális szubkultúra" maradt a Fideszen belül, amit polgáriként írt le.
megtekintés

Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést, javítani kell a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén.
megtekintés

Attól függetlenül, hogy jön-e a kilencosztályos általános iskola vagy sem, a magyar tanárok rettentően rosszul keresnek.
megtekintés

Colleen Bell-lel közöl interjút a HVG portrérovata.
megtekintés
.jpg)
Nem, nem a százhetvenakárhánymilliós házáról kérdeztük, és a dunakeszi feszített víztükör sem hozott lázba minket - ezekről majd békeidőben.
megtekintés

Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap "Nem akarunk multikulturális társadalmat címmel".
megtekintés

A drónok használatát részletesen szabályozó jogszabály előkészítés alatt áll, novemberben ajánlásokat is tettek hozzá - mondta Péterfalvi Attila egy konferencián.
megtekintés

A Fidesz-frakció mai ülésén a kilencosztályos általános iskola bevezetése is szóba kerül.
megtekintés

Már egy MSZP-s fórumon is magyarázkodnia kellett pár hete Steiner Pálnak, hogy miért nem tűntek fel a helyi szocialistáknak a belvárosi ingatlanügyek.
megtekintés

Meg lett mondva az országnak, hogy a svájci elitegyetemen tanuló Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István a saját lábán áll.
megtekintés

A kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyal a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerdán kezdődő évadnyitó ülésén, Mezőkövesden.
megtekintés

Juhász Péter szerint sok önkormányzatnál lehetnek hasonló ügyek, mint a Belvárosban, ezért országos hálózatot szervez a korrupció feltárására.
megtekintés

A miniszterelnök a mezőkövesdi frakcióülésen zárt ajtók mögött nem aggódott különösebben a Fidesz népszerűségvesztése miatt.
megtekintés

Stabilizálta januárban az első helyét a Fidesz, és ezzel magabiztosan őrzi első helyét a pártok versenyében.
megtekintés

Legkevésbé az autósok terheit akarta mérsékelni, sokkal inkább az úpíjrendszer bevételeinek növelését célozta meg a gyorsforgalmi utak fizetési rendszerének átalakításával a kormány.
megtekintés

Lakossági bejelentés nyomán ellenőrzött egy baranyai állatimelléktermék-feldolgozó üzemet a nemzeti élelmiszer-biztonsági hivatal, a NÉBIH.
megtekintés