Az egészségügyi államtitkár elárulta: ma délelőtt is volt egy megbeszélés az alapellátás finanszírozási terveiről, és a MOK képviselői is ott ültek. Takács Péter fenntartja: a Kamara tiltakozása az új ügyeleti rendszer ellen egy politikai akció.
Évtizedeken keresztül evidencia volt, hogy Magyarország fejlettsége meghaladja Romániáét. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint azonban szomszédunk egy főre jutó GDP-je utolérte a miénket. De hogyan történhetett mindez? És mit tanulhatunk a románoktól?
Közzétette a kormány azt a jogszabálytervezetet, ami alapján a bankoknak májustól a jelzáloghitelek költségeibe be kell építeniük a kötelező lakásbiztosítás díját a THM-plafon kiszámításakor – írja a Bank360.hu.
60 milliárdról körülbelül 8-10 milliárd köbméterre zuhanhat idén az unióba áramló orosz vezetékes gázexport – mondta a 4. Budapest LNG Summit konferencián Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyar Államkincstár felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy telefonos csalók adathalász program letöltésére próbálhatják rávenni a bankok és a Kincstár ügyfeleit, ezzel szerezve meg gyanútlan emberek számlaadatait.
„Matolcsy György jegybankelnök és környezete egyfajta menekülési útvonalat próbál kijelölni, mert a jelenlegit elhibázottnak tartja” – erről is beszél Csaba László közgazdász akadémikus a Népszavának adott interjúban.
Márki-Zay Péternél magasabb a horizontja egy politikusnak, nem érti, hogy Karácsony Gergely az előválasztáskor mit csinált, az uniós „szupermérföldkövek” teljesítése a NER végét jelentené – ezekről beszélt a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában Gyurcsány Ferenc