Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra és az élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Az emberek alig egyharmada tudja csak például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a házastárs, ha az elhunytnak nem születtek gyermekei – derül ki egy friss felmérésből.
A tervek szerint 10 éven belül magas technológiai színvonalú, a környezetet kisebb mértékben terhelő, hazai gyártású autóbuszokra cserélik a magyarországi autóbusz-állományt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a Credobus Econell 18 Next hazai fejlesztésű csuklós autóbusz bemutatóján.
Mozifilmbe illő fondorlattal záratta be idős édesapját a pszichiátriára egy nő, hogy szert tegyen vagyonára és jövedelmére. Lánya még háziorvost is átejtette, hogy tervét véghez vigye, a pszichiátrián pedig azt állította: idős édesapja fiatal nőkkel szexel a lakásában. A bácsi időközben kijutott már a zárt osztályról, de a harc még korántsem ért véget.
Tegnap többfelé volt hódara- és jégdara-zápor, a hegycsúcsokon pedig már hópelyhek váltották fel az esőt. Mindezt az a hidegfront okozta, amelynek a felhő- és csapadékrendszere fokozatosan szétesett – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egyre összetettebb megoldásokat kínálnak a modern mosógépek és szárítógépek, ezért nem csoda, ha a vásárlók elvesznek a funkciók, programok és méretek széles választékában. Ahhoz, hogy olyan döntést hozzunk, ami hosszú távon is kiszolgálja majd az igényeinket, számos szempontot kell figyelembe vennünk.
Folytatódik az új hídsaruk beépítése a Deák Ferenc (hárosi) Duna-híd M1-es autópálya felé vezető bal pályáján, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani vasárnap délután - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-vel.
Tíz másodpercenként egy kamionnyi műanyagszemét kerül a tengerekbe és óceánokba, az ENSZ becslése szerint ez 2050-re oda vezethet - a túlhalászással kiegészülve -, hogy több műanyagszemét lesz ezekben a vizekben, mint hal - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.