“A vidék a hely, ahol élünk; amely soha nem adta fel; amelyet sokszor lesajnáltak, elárultak, de mindig élni akart” – jelentette ki V. Németh Zsolt államtitkár, a vidék jövőjével foglalkozó Vidékstratégia 2020. című konferencián - írja a PestiSrácok.hu.
A kiskorú személyek belátási képességének korlátozottságára tekintettel, a jog különböző korlátozásokkal biztosítja a kiskorú vagyonának védelmét. Ezen korlátokra tekintettel, a kiskorúakkal kötendő ügyeleteknél fokozott körültekintéssel kell eljárni – mondta el az Origónak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes írás első részében dr. Vida Miklós.
Az elmúlt harmincöt évben összesen 882 ezer fővel csökkent hazánk népessége, és a Népességtudományi Kutatóintézet népesség-előreszámításának alapváltozata szerint 2060-ra további kétmillió, a pesszimista verzió szerint pedig több mint hárommillió fővel apad a magyarok száma – derül ki a Magyar Nemzet által megismert elemzésből.
Már a kampányra, az államfő-jelölésre koncentrálnak, emellett a 2018-as parlamenti választás Fidesz-KDNP egyéni jelöltjeinek a listáját is meghatározzák, a korrupciógyanús ügyekbe keveredett honatyák kezét elengedik – tudta meg az atv.hu fideszes forrásból.
A nyugat.hu lett figyelmes egy egészen kínos akadélymentesítési tévedésre a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház 1,7 milliárd forintból frissen felújított körmendi Batthyány-Strattmann kórházi telephelyén.
„Magyarország erősödik” – ez lesz a szlogenje a kormány legújabb reklámkampányának, amelynek a hivatalos közlés szerint az a célja, hogy „minél többen értesüljenek a lakosság széles körét érintő döntésekről” - írja a Propeller.hu.