A MÁV-START már nemcsak a vakáció idején, hanem előtte egy hónappal sűríti a Balaton partjához tartó járatok indulását: május 17-től a nyári menetrend kezdetéig, június 19-ig előszezoni menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között.
Hogy L. Ritók Nóra közel négy éve megjelent Láthatatlan Magyarország című, 2009 és 2017 közötti írásaiból összeállított kötete semmit sem veszített aktualitásából, egyrészt rendkívül szomorú, mert azt jelenti, hogy a gyermekszegénységre, a gyermekprostitúcióra, a munka nélkül és alkalmi közmunkából tengődő, gyakran krízishelyzetben lévő emberek élethelyzetére, a szegénység felszámolására, a cigányok esélyegyenlőségének valódi megteremtésére még mindig nem szántunk elegendő érdemi figyelmet.
Fölöslegesen próbálták elszakítani a tízéves Koppányt az édesanyjától, aki megtagadta a fiú pszichiátriai gyógyszerezését: több évnyi hercehurca után a szakértők most kimondták, hogy nincs már jele ADHD-nak, vagyis hiperaktivitásnak, ami miatt a kisfiút pszichiátriai szerek szedésére akarták kötelezni.
Szerinte a fővárosban nem történt különösebben említésre méltó az előző másfél évben. Hozzáfűzte, „Az ellenzéki sajtó persze talál erre mentséget bőven. Azt mondják a meg nem valósított tervekről, hogy vagy a pandémia tehet róla, vagy én nem csináltam meg, esetleg Orbán Viktor nem adott elég pénzt. Ez a helyzet jelentős leegyszerűsítése.”
Miközben a kormány láthatóan figyel arra, hogy ne sértegesse azokat, akik nem az általa preferált keleti vakcinákat részesítik előnyben, a holdudvarban nem mindenki ilyen érzékeny a politikai píár szempontjaira. - írja a 444
A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor nem lehet itt megállni – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szombaton, az állami médiának nyilatkozva. Szlávik János hangsúlyozta, más országok példáiból látható, hogy még jó néhány millió embert be kell oltani ahhoz, hogy a járvány véget érjen.