Hatéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan érkező bevándorlók száma az Európai Unióban, valamivel több mint 139 ezer embert regisztráltak a tagországok külső határain - írta szerdán közzétett jelentésében a Frontex.
Visszafordíthatatlan műtétek a beteg tudta nélkül, műhiba, mesterséges megtermékenyítés „fusiban” és gazdasági bűncselekmény: a Legfőbb Ügyészhez fordult Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa a Borsod megyei kórház dolgozói által írt nyílt levéllel szerdán.
A 24.hu szúrta ki, hogy hétfő óta sálban és kabátban ülnek a diákok a tatai Eötvös József Gimnázium termeiben, mert nincs rendes fűtés az intézményben, a leghidegebb kedden volt, a tanulók 11-14 fokot mértek, a 3. óra után haza is küldték őket. - írja a 444.hu.
A 444 a birtokába jutott ítélet alapján pert bukott az origo.hu, amiért hamisan állította, hogy Cseh Katalin, a Momentum egyik alapító tagja családi vállalkozásán keresztül hamisított számlákat a párt részére. - írja a 168ora.hu.
A kormánypárti propagandagépezet után a független média egy része is az összefogás kudarcaként, szakításként, balhéként tálalja azt, hogy a budapesti XIII. kerületben egy momentumos és egy MSZP-s jelölt is versenybe száll egy önkormányzati képviselői helyért. - írja a nepszava.hu.
Jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat az Elios Innovatív Energetikai Zrt.-vel kötött szerződés jelentős részének kiadását – mondta ki az ügyben eljáró Budakörnyéki Járásbíróság. - írja a magyarhang.hu.
„Lapzártakor még nem lángoltak a budapesti erdők, a nagykörúti bozótos sem parázslott, és úgy nézett ki, hogy az elkövetkező napokban sem kell számolni plusz negyven fokos hőséggel" – kezdik értekezését Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a lap eheti vezércikkében, amelyet a 24.hu szemlézett.
Becsületsértési ügy vádlottja lett Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, aki egy Facebook-posztban gyakorlatilag leribancozta a 2018 decemberi beszédéről ismertté vált diáklányt, Nagy Blankát. - írja a 168ora.hu.
Az LMP az atomenergia betiltása és a megújuló energiaforrásokra történő átállás érdekében kezdeményez további népszavazásokat - közölte az ellenzéki párt országos elnökségének titkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Csütörtökön 11:00 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóját a Karmelita kolostorban – tudta meg az Origo Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől. - írja a propeller.hu.
Berg Dániel, a Momentum Amerikából ejtőernyőztetett vezéralakja minap terjengős blogbejegyzésben magyarázta el a nemzeti érdekeikre figyelő magyaroknak a haladó logika érveit, hogy mégis miért kellene hazánknak egy háromezer kilométerre határainktól kirobbant világpolitikai konfliktus kellős közepébe beleállni. - írja a pestisracok.hu.
Az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehetnek szert a felsőoktatási intézményeinkben tanuló diákok - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.