h i r d e t é s

Különös haláleset történt Csenyétén: a mentők a falu határában várakoztak, közben a beteg meghalt a faluban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Különös haláleset történt Csenyétén: a mentők a falu határában várakoztak, közben a beteg meghalt a faluban

2020. január 26. - 19:10

A biztosításukra kirendelt rendőrökre vártak az életmentők

Forrás: Google Street View / magyarnarancs.hu

Az ország egyik legszegényebb falujában, az encsi járásban lévő, szinte kizárólag romák lakta Csenyétén szombat este elhunyt egy negyvenkét éves férfi, halálának körülményei pedig heves vitákat szítottak, és kérdések sokaságát vetették fel.

A férfi rokonai riasztották a mentőket, hogy az illető nem lélegzik és a szívverése sem érzékelhető. A mentők haladéktalanul elindultak, a településre azonban nem hajtottak be: megálltak a község határában, hogy megvárják a biztosításukra kirendelt rendőröket. Kiss István, a falu tavaly ősszel megválasztott roma polgármestere – miként az eseményről elsőként beszámoló 444.hu közreadta – saját Facebook-oldalán videóüzenetben azt mondta: az élettelen testet ő maga rakta a kocsijába, hogy elvigye mentőkhöz, mert azok a felettesük utasítására a falu határában várakoztak.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közleménye szerint a mentő hívásakor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két egységet is riasztottak, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítették a helyszínen tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében. Mint írták, a mentőket már telefonon keresztül "szidalmazás, fenyegetés érte", és ezt hangfelvétel is dokumentálja, ezért a helyszínre küldött mentősöknek a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértek.

A közleményben az OMSZ arra is kitért, hogy a házból kihozott férfi újraélesztését a mentők is folytatták, de nem lehetett megmenteni az életét. A halál okát szakértői vizsgálat tisztázza majd. Az OMSZ közleményében kiemelte: a veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítják.

Az Encsi Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel – válaszolta lapunk kérdésre Dobi Tamás, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Közölte: a rendőrség munkatársai az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján haladéktalanul megjelentek a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentőszolgálat munkatársainak a munkavégzését is.

Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesülete elnöke azt követelte az Országos Mentőszolgálattól, hogy azonnal rendeljen el vizsgálatot. Szavai szerint három hete arra kérték az encsi járási hivatal helyettes vezetőjét: tegyenek meg mindent azért, hogy baj esetén este és hétvégeken is kimenjen Csenyétére az orvosi ügyelet, vagy a mentőegység. Kitért arra is, hogy nem csak sürgős esetben kiszolgáltatottak a helyiek: nincs állandó háziorvosuk, ráadásul a tömegközlekedés nagyon rossz errefelé, még a szomszéd faluba is nehezen jutnak el, nemhogy nagyobb városokba. (nepszava.hu)

 

A fahangú diszpécser és a megszakadó vonal

17:26-kor hívtam a 112-őt, mert öt hetes kisfiam már 20 másodperce nem vett levegőt, tekintete üvegessé vált, lilult a kisbaba és a kis szájából csak buburékolt a nyál. Közben a feleségem az összes praktikát bevetette, amit a védőnő és a gyerek háziorvosa a rutin látogatások alkalmával elmondott.
Jól érhetően bediktáltam a nevem, a címet azután "tessék várni kapcsolom".
Azután a süket vonal. Beszálltam én is a mentésbe, ami már páni félelemmel vegyült, mert már 40 másodperc környékén jártunk és a kisfiam semmilyen életjelet nem adott, teljesen megmerevedett, az anyja már zokogni kezdett.
17:29-kor megszólal a telefonom, felveszem és semmi, csak a nagy csend. Játszottuk egy kicsit a "halló... halló..."-t, semmi.
Még a fülemen a telefon, amikor újra csörög. Ismét semmi, csak a csend.
Közben a kisfiam csuklott egyet és egy pillanat alatt olyan lett, mint amilyen azóta is. Vidám kis örökmozgó, élettel teli.
17:30 "Maga hívott mentőt?" Igen, de már nem kell jönniük, mert a gondunk megoldódott szerencsére, rohanunk a gyerekosztályra a kisfiammal a kórházba. De azért megjegyeztem, hogy valami hiba lehet a mátrix-ban - és elmondtam a fenti történetet. "Ez nem a panasziroda, akkor nem kell a mentő?" - "Köszönöm nem, viszont hallásra" és megint a csend és a nagy semmi. (a szerk.)

Címkék: