Kásler Miklós - aki összefoglalta az elmúlt időszak egészségügyi történéseit - hangsúlyozta, a magyar egészségügy kritikus pontja volt a sürgősségi ellátás, azonban az új triázs rendszerrel csökkenteni tudták a várakozási időket.
A magyarok többsége nem támogatja a sztrájkot és nem kér az ellenzéki színjátékból - derült ki a Századvég Alapítvány friss felméréséből. A január második hetében végzett közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a magyarok 60 százaléka szerint az ellenzéki pártok és a politikusok a hatalomra jutás érdekében használják fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget.
Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban - tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a 2011-ben indult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elősegíti a roma fiatalok tehetségének kibontakoztatását, ezért a szakkollégiumokban végzett munkát folytatni kell.
Egy betegszállítást végző cégnél orvosigazgató, klinikai toxikológiát tanít az egyetemen, havi kétszer 24 órában mentőzik, és fiataloknak tart előadásokat, sorolta elfoglaltságait a Honvédkórháznál augusztusban felmondó Zacher Gábor a Magyar Hangnak. - írja a 444.hu.
A videókampány szerint rákos gyerekeken segítenek, az alapítvány szerint ők „leginkább a daganatos gyermekkori betegségek prevenciós területeire fókuszálnak”. - írja a magyarnarancs.hu.
Nem számított rá, hogy tőle lesz hangos a kormánypárti média, de nem bánt meg semmit a középiskolás Nagy Blanka. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákjáról az egyik kormányzati bulvárlap kedden azt írta: bukásra áll több tárgyból és annyit lógott az iskolából, hogy a kicsapás szélére kerülhet.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet. - írja a Totalcar
A Fidesz szerint az Európai Parlament (EP) csütörtöki döntései újra rávilágítanak arra, hogy gyakorlatilag Soros György diktáltja a brüsszeli migrációs politikát, ugyanis az EP megszavazta, hogy az európai emberek pénzéből ezután több száz millió euróval több pénzt adjanak a Soros-szervezeteknek - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.
Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint nem tartozik a hivatalára az, hogy a kormánysajtóban érzékeny személyes adatait nyilvánosságra hozva próbálták lejáratni Nagy Blanka gimnazistát, csak mert ő sarkos véleményt fogalmazott meg egy demonstráción a magyar kormányról. - írja a 444.hu.
Puskás Tivadar (KDNP) a tavaly elfogadott helyi indentitás-erősítő program keretében kedden adta át az első szombathelyi babaköszöntő csomagot a január 1-én született Krizmanich Donát szüleinek. - írja a 168ora.hu.