Az erről szóló ügyészségi döntést megváltoztatva nyomozást rendelt el a főügyészség Fásy Ádám ellen, aki parlamenti választások előtti napon, április 7-én a Fidesz terézvárosi és erzsébetvárosi jelöltjét támogató mulatós bulin inzultálta a 24.hu újságíróját – derül ki a portál cikkéből. - írja a 168ora.hu.
A feltételezések szerint a tómeder alatt lévő, a gyógyfürdő vizét elvezető csatornarendszer meghibásodása miatt tűnhetett el a víz szerda reggelre a zalakarosi termáltóból - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere. - írja az atv.hu.
Az európai uniós pénzek felhasználásának a koordinációja a Palkovics László vezette innovációs tárcához kerül a Miniszterelnökségtől, illetve az egyik kormánykabinet neve megváltozik - többek között ezekről beszélt a Figyelőnek adott interjúban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség új vezetője.
Hónapok óta elérhetetlen a Nyugdífolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálata, rengetegen panaszkodnak amiatt, hogy hiába hívják a honlapon közzétett telefonszámokat, sokszor hetekig kell próbálkozni, míg végre sikerül ügyintézővel beszélniük.
Növekszik a feszültség Lengyelország, Magyarország, illetve az Európai Unió többi tagországa között a jogállamiság érvényesülésével kapcsolatos vitában, amely lassan elemésztheti az államközösséget – adja meg a következő hetekben várható fejleményekről szóló cikke alaphangját a Financial Times. - írja a napi.hu.
Üzemnek vagy erődnek is elmenne az a XXIII. kerületi, műhelyből, garázsból és több lakásos családi házból álló komplexum, amelybe nemrég költözött Soroksár fejlődő, felkapott részén a Fidesz pártigazgatója-alelnöke. - írja a gepnarancs.hu.