Azt halljuk, hogy a nemzeti szégyen kormányának feje csak olyan miniszterrel hajlandó együtt dolgozni, aki vállalja, hogy hazánkban a jövőben legalább 4% lesz a gazdasági növekedés. Ha lesz olyan, aki ezt vállalni meri, az vagy teljesen képzetlen, vagy teljesen felelőtlen. - írja a gepnarancs.hu.
Valótlanságot állított a Magyar Helsinki Bizottságról a Fidesz, amikor arról tartott sajtótájékoztatót, hogy a civil szervezet törvénysértő módon, nem átláthatóan működik. Erről azonban szó sincs, írja a Helsinki Bizottság közleményében. - írja a gepnarancs.hu.
A Facebookon terjedt el az a történet, hogy egy érvényes bérlettel rendelkező lányt, Anitát 16 ezer forintra büntettek a BKK egyik járatán, mert fagyizott, ezért a 24.hu rákérdezett az esetre a közlekedési vállalatnál. - írja az index.hu.
A kormányzati gyűlöletkeltésről, a civil szervezetek, ellenzéki pártok ellehetetlenítéséről, a független média elleni támadásokról – az országban elsőként – határozatot fogadott el a XV. kerületi önkormányzat, és egyúttal elítélte a rendszerszintű korrupciót.
Nem bocsát meg Hadházy Ákos Sallai R. Benedeknek, aki fellökte őt az LMP fegyelmi bizottságénak a szombati ülésén – derül ki abból az interjúból, amelyet a párt volt társelnöke adott az ATV-nek. - írja a 168ora.hu.
Nettó 60 millió forintot költünk idén a most épülő új Puskás Ferenc Stadion kommunikációs tevékenységére, a reklámügynökségi, PR- és médiaügynökségi feladatokra – szúrta ki az mfor a közbeszerzési hatóság adatbázisában. - közölte a 168ora.hu.