Szerda délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Tudományegyetem 3D nyomtatási központját, amely kiemelt szerepet játszik majd az oktatásban, a kutatásban, és rendkívül modern 3D-s nyomtatókkal, valamint speciális kutató- és mérőberendezésekkel rendelkezik.
Pető Andrea, a CEU professzora, az MTA doktora, egyetemi tanár kapja az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díjat 2018-ban a társadalmi nemek és a kortárs európai történelem kutatásában végzett széleskörű tudományos munkájáért.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint az Orbán-kormány politikája veszélyezteti azt, hogy Magyarország részese lehessen a megújuló és szociális Európának. Karácsony Gergely szerdán hazugságnak nevezte, hogy bevándorlóországgá tennék Magyarországot.
Nincs egy éve, hogy kiderült: az utolsó, függetlenként számon tartott napilapok is kormány-közeli kézbe kerülnek. A váltás nem tett jót a Délmagyarország példányszámának. A napilap 2017-ben 1841 előfizetőt veszített: ez közel 2,5-szerese az előző évi lemorzsolódásnak. - írja az atlatszo.hu.
Ma a kormányzás csupán a korrupciós mellékterméke, a fő cél a korrupció - jelentette ki Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje pártja alapítványának konferenciáján, hangsúlyozva: a közpénzlopás szintje akár egyetlen nap alatt is csökkenthető lenne, ha elfogadnák pártja erről szóló törvényjavaslatait.
„Örömmel jelentem, hogy hamarosan megépülhet Baján az új sportuszoda és az élményfürdő” – jelentette be hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban Zsigó Róbert, a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje, arra hivatkozva, hogy a kormány nemrégiben tárgyalta az előterjesztést, és a határozat is hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben. - írja a 168ora.hu.
Teljes ellenzéki együttműködés híján az LMP nem kezdeményez újabb egyeztetéseket a többi párttal a választás előtt, ugyanakkor továbbra is nyitottak a tárgyalásra, és nem zárják ki az egyéni visszalépéseket.
Ezúttal Genfig ment, hogy egy szaftosat migránsozhasson Szijjártó Péter. A külügyminiszter arról beszélt, hogy gazdasági és társadalmi válságot okozna Magyarországon, ha az ENSZ alapvető emberi joggá nyilvánítaná a migrációhoz való jogot. - írja a 168ora.hu.
A Momentum három helyen, Pestszentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon visszalépteti jelöltjeit az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, illetve az LMP javára - jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Súlyos kompromisszumokat kell kötnie a polgármesternek, ha ilyen felállásban fent akarja tartani a település működőképességét – egy mondatban ez Lengyel Róbert, siófoki polgármester négy éves működésének esszenciája. - írja az atlatszo.hu.
Pukli Istvánt, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját ügynöknek, a március 15-i ellenzéki tüntetésen általa bejelentett ultimátumot pedig bolsevik diktátumnak tartja Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, aki a 168 Órának nyilatkozott. - írja a propeller.hu.
Zsinórban kilencedik alkalommal Bécset nevezte meg a legjobb életminőséget kínáló városként a Mercer globális stratégiai tanácsadó cég, amely immár huszadik alkalommal tette közzé az Életminőség kutatás című rangsorát. - írja a 168ora.hu.
Költségvetési átcsoportosításokkal összesen 2,06 milliárd forintot ad a kormány a Terror Háza Múzeumot működtető, Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
Az elmúlt napokban 65 ezerre nőtt és várhatóan tovább növekszik Magyarországon a belvízzel elöntött terület nagysága - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.