h i r d e t é s


Felmondott a szombathelyi polgármester fideszes tanácsadója

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Felmondott a szombathelyi polgármester fideszes tanácsadója

2018. március 21. - 14:52

 

Szakács Marcell egy árverésen vette meg értéke feléért Czeglédy Csaba cégének tulajdonát. 

Forrás: Nyugat.hu

A Nyugat.hu információin szerint felmondott a szombathelyi városházán Szakács Marcell, akiről nemrég derült ki, hogy 273 millió forintért egy árverésen megvette a felszámolás alatt lévő Humán Operator Puskás Tivadar utcai irodaházát. A vásárlás tényét a szombathelyi MSZP városi képviselője, Ipkovich György jelentette be egy múlt heti sajtótájékoztatón.

Szakács a polgármesteri kabinetben dolgozott, úgy tudjuk, most több heti, bent maradt szabadságát is kifizettette. A szabadságokat nem vette ki, információink szerint nem is nagyon járt be munkahelyére.

Később az is kiderült, hogy az irodaházat eredetileg 550 millióra értékelték fel, ezt vette meg a volt politikai tanácsadó 237 millióért. Az ingatlan értéke egyébként akár 50 millióval is nőhet, amikor kivezetik a Puskás Tivadar utcát a körgyűrűre.

Az ügyben mindenképpen érdekes, hogy a hivatalosan havi 400 ezer forintot kereső Szakács hogyan tudta megvásárolni 273 millióért az ingatlant. Amiből eddig 35 milliót fizetett ki, még 238 milliót kell kifizetnie, és közben felmondott a munkahelyén.


 

h i r d e t é s

betöltés..