Vasárnap, az október 23-i nemzeti ünnepen tömegtüntetés lesz Budapesten a pedagógusok mellett, de több vidéki helyszínen is demonstrálnak. Az Orbán-kormány ígérget, de továbbra sem tárgyal.
Nem sajtónyilvános az MSZP hétvégi kongresszusa, amelyen társelnököket választanak. Közben a közvélemény-kutatók már azt mérik, hogy a szocialisták el sem érnék a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalékot. A kérdés, hogy akkor miért megy a politikai küzdelem a párton belül.
Egy ország gazdasági fejlettsége szoros összefüggésben áll a lakosainak a képzettségével. Ezt azonban nehéz mérni, hiszen az iskolában töltött évek, az oktatás minősége, a felnőttképzés mellett az innovációhoz való hozzáállás, a vállalkozási kedv is nagyban befolyásolja, hogy az emberek mennyire tudják a megszerzett tudásukat hasznosítani. - írja a G7.hu
Az energiaárak növekedése miatt Tatabánya önkormányzata úgy döntött, hogy bevezeti a négynapos munkahetet a városházán. A közgyűlés egyebek mellett döntött arról is, hogy két igazgatási szünetet rendelnek el, valamint időszakosan bezár az élményfürdő.
Dézsi Csaba András polgármester szerint a kibontakozó energiaválság miatt már Győrben is meg kell húzni a nadrágszíjat, emellett az sem segít a helyzeten, hogy állítása szerint nem csontvázak, hanem egy komplett köztemető borult ki a szekrényből, mióta átvette a vezetést.
A magas infláció, a rezsi árak növekedése, a kormány megszorító intézkedései hatására még több család egzisztenciája került veszélybe, a drágulások miatt sok kisnyugdíjasnak, alacsony jövedelmű családnak van veszélyben a megélhetése.
Az egyetem elküldte azt a dokumentumot, amely a hivatalos egyetemi vizsgálat eddigi eredményeit összegzi. Szó van benne elévülési időről, személyiségi jogokról és az ügy tisztázásának további lehetséges módozatairól is.
A fideszes vezetésű Mindszent a brüsszeli szankciókra hivatkozva zárta volna be ideiglenesen idősotthonát, hogy 3,5 milliót spóroljon. Az eddig felhalmozott 40-50 milliós adósság nem zavarta.