A helyi és a német hatóságok megerősítették, hogy egy magyart is elraboltak a nigériai kalózók - derült ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai budapesti nyilatkozatából.
Óriási morajlás követte a levezető elnök bejelentését, amikor kiderült, hogy az Irakba vezényelt magyar katonák sorsáról feltett kérdésre a földművelésügyi miniszter fog válaszolni. - írja az ATV
A Kúria hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely azt célozta, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok helytállóságát a hatósági nyilvántartásokkal - írta az MTI a Kúria honlapjára felkerült végzés alapján.
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.
A letelepedési kötvényről, a korrupcióról, a nyugdíjasok év végi pluszjuttatásairól a brüsszeli, bevándorlással kapcsolatos döntésekről, az Eximbank által nyújtott hitelekről, és az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásairól is szó volt kedden az Országgyűlésben.
A kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Megérkezett az influenza elleni ingyenes védőoltás a háziorvosokhoz, összesen 1,3 millió adag érhető el térítésmentesen - mondta az egészségügyért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján, egy VIII. kerületi háziorvosi rendelőnél.
Az Index stábja is forgatott az Oktogonon, ahol sűrű anyázások közepette esett egymásnak előbb verbálisan az ellenzéki és kormánypárti tábor, majd némi ráncigálás, lökdösődés is kialakult, amíg a rendőrök közbe nem léptek.
Több mint egy emberöltőnyi fejlődést és szabadságot vettek el az országtól 1956 árulói - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a forradalom évfordulója alkalmából a makóiaknak küldött üzenetében.
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnökének jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján hétfő reggel az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren.
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, október 11 és 17 között, 1002 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a magyar választókorúak menekültekkel és az aktuális "nemzeti konzultációval" kapcsolatos egyes véleményeit.
A 444.hu újabb három olyan embert szólaltatott meg, akik elmondásuk szerint Sárosdi Lillához hasonló tapasztalatokat szereztek Marton Lászlóról: a rendező állításuk szerint orális szexre kényszerítette, fogdosta őket, vagy a kezüket szorította a nemi szervére egy zsúfolt színházteremben. - írja az Index