Felújítják a fűtési rendszert a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyerekklinikáján is, ezért az épületben több radiátor nem működik, a kórtermekben pedig alternatív módszerekkel próbálnak meleget biztosítani. - írja az nlcafe.hu.
A jelenleg engedélyeztetés alatt álló parti védmű ráadásul árvízvédelmi szempontból sem tűnik megfelelőnek: egyre több szakértő kérdőjelezi meg, hogy a gát valóban megfelelő védelmet tudna-e nyújtani a környéken lakóknak. - írja a kettosmerce.hu.
Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban. Az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés volt a halál oka, vagy közrejátszott abban. - írja az nlcafe.hu.
A Jobbik béruniós aláírásgyűjtésével szembeni legfőbb kifogás, hogy a keleti (és déli) valamint a nyugati, vagy másként a centrum és a periféria béreinek egyensúlyba hozása az Unión belül megvalósíthatatlan. - írja a kettosmerce.hu.
A menekülteknek segítő civil szervezet, a Migration Aid azt vette a fejébe, hogy a Magyarországon legálisan tartózkodó, oltalmazott státuszt megkapó menedékkérők közül pár családot elvisznek pihenni kicsit. - írja a 444.hu.
Végre valami igazán fontos: Kósa szerint nem ülhetünk karba font kézzel, amíg a Soros gőzerővel terveket sző.Tehát mi a legjobb védekezés a bevándorlás ellen ismét? Hát a nemzeti konzultáció.
A Provident Pénzügyi Zrt. és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) által végzett nemzetközi, reprezentatív kutatás szerint a magyar válaszadók harmada szerint javult háztartásuk anyagi helyzete az elmúlt egy évben, és hasonló arányban várnak további javulást a következő 12 hónapra pénzügyeik tekintetében.
V4-es országok a nemzeti parlamentek súlyának erősítését szeretnék elérni az EU-s politikán belül, valamint Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia elvárja az érdekeik hatékony képviseletét az uniós tárgyalópartnerektől a Brexit-egyeztetések során. - írja a bumm.sk.
A hatalomőrzés receptjének hozzávalói: a széttagolt ellenzékkel és a reményvesztett elfordulókkal szemben az egységes kormánypárti szavazói tömb állagóvása, szünetmentes, az aktuális ellenségre fókuszáló félelemkampány, valamint mindenféle tiltakozó akció megbélyegzése, adminisztratív akadályozása, büntetése. - írja a 168ora.hu.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bejelentette, hogy versenyfelügyeleti eljárást indított a BLT Group Zrt.-vel szemben az összefonódás idő előtti végrehajtásának gyanúja miatt. - írja a napi.hu.