A totalitárius diktatúrák áldozatai számára kedvezően változott egy kormányrendelet
Egy kormányrendelet módosítását követően lehetőség nyílt arra, hogy a totalitárius diktatúrák áldozatai 2017. augusztus 19-től kérelmet nyújthassanak be nyugdíjrendezésükkel kapcsolatosan, amennyiben ezt még nem tették meg.
Némileg félrevezető a kormányrendelet címének és bevezetőjének megfogalmazása, hiszen a 236/2017. (VIII. 18.) Kormány rendelet csak az 1945 és 1963 között törvénysértő elítéltek, illetve az 1956-os forradalommal kapcsolatos elítéltek vannak megemlítve. Pedig a módosított kormányrendelet érinti az 1963-1989 között bebörtönzötteket is. Továbbá a Kormányhivatalhoz fordulhatnak azon személyek is, akik előzetes letartóztatásba kerültek, tehát tudnak fogvatartást igazolni és később az ügyükben esetlegesen felfüggesztett börtönt kaptak.
Az államellenes izgatás politikai kategória volt, viszont a módosított kormányrendelet vonatkozik a tiltott határátlépésért valamint a közösség megsértéséért elítéltekre is.
A nugdíjrendezésre az elhunytak özvegyeik is jogosultak.