Nem európai magatartást tükröz Werner Faymann osztrák kancellár "zsarolása" - közölte csütörtökön Orbán Viktor a kancellár azon felvetésére reagálva, amely szerint csökkenteni kellene a menekültek tagállamok közötti elosztásától vonakodó országoknak nyújtott uniós támogatásokat.
Annak ellenére, hogy az elmúlt 4 évben statisztikailag emelkedett a foglalkoztatottak száma Magyarországon - ne felejtsük, ez leginkább a közmunka miatt van - számos szektorban hiánycikké vált a munkaerő.
Miközben Orbán Viktor a Fidesz hátországában hadrendben álló „XXI. századra fazonírozott, nemzeti érzelmű, modern fiatalokról” beszélt a párt tisztújító kongresszusán, Kövér László és Lázár János váratlanul egy platformra kerültek vele szemben, amikor az elöregedést és ebből következően a minőségi utánpótlást nevezték a Fidesz előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak.
A 60 éves budapesti M. Péter és 62 éves társa, a gödöllői R. Gyula november 21-én akarták volna lelőni Orbán Viktort, miközben a miniszterelnök a VI. kerületi Derkovits Gyula Általános Iskola udvarán mond beszédet a kommunizmus áldozatainak emlékére.
Két népszavazási kérdést hitelesített hétfői ülésén a fővárosi választási bizottság: a 2024-es olimpiáról és a Városliget sorsáról is szavazhatnak a budapestiek, értesült az Index. Elvileg jövő év elején indulhat az aláírásgyűjtés a fővárosban.