h i r d e t é s

Bod Péter Ákos: Szakaszhatárokon haladt át az élet

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Bod Péter Ákos: Szakaszhatárokon haladt át az élet

2022. május 03. - 13:20

 

Az év kezdete óta az európai gazdaságokról készített prognózisok minden felülvizsgálatnál egy fokkal kisebb növekedést, viszont nagyobb inflációt tartalmaznak. A globális kilátások is folyamatosan romlanak, eddig még döntően gazdaságon kívüli tényezők és fordulatok hatására.

Tekintsünk rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) világgazdasági kitekintéseire: nagy elemző apparátussal készülnek, joggal mértékadónak számítanak – de eddig is gyakori volt, hogy rövid időn belül elavultak az adatok, túlszaladt az élet a modell-számításokra épülő előrejelzéseken. A legutóbbi, áprilisi  IMF-jelentés sokat visszavett a világgazdaság 2022-re várt teljesítmény-mutatójából a megelőző, idén januári közleményhez képest: a világ gazdasági növekedését idénre és 2023-ra egyaránt 3,6 százalékra teszi, míg negyedéve még 4,4 %-ra taksálták az idei, és 3,8%-ra a jövő évi globális növekedési ütemet. Én még a csökkentett mutatót is igen optimistának gondolom. Egyébként az IMF januári kitekintésében a magyar gazdaság 2022-es dinamikája 5,1 százalék volt, az ment most le 3,7 %-ra, hasonló 2023-as adattal. Aligha lesz ennyi, fűzöm hozzá, pedig a saját, Corvinus egyetemi kalkulációnk sem áll túl távol ettől: 3,2 % növekedés idénre, kevesebb jövőre.

OPTIMIZMUS, PESSZIMIZMUS KÉRDÉSE A PROGNÓZIS? NEM ERRŐL VAN SZÓ.

Mint ahogy a vállalatok üzleti terveinek mostani sorozatos újratervezésének sem az igazgatósági tagok hangulat-hullámzása az oka. Alapja van annak, ha az egy negyedévvel, sőt akár egy hónappal korábbi makrogazdasági kitekintés, vállalati termelési program mára elavul. Ilyen hirtelen avulást láttunk két éve, amikor a kipattanó világjárvány szakította meg az üzleti konjunktúrát, meg a gazdasági és társadalmi alapfolyamatokat is. Most pedig ismét egy nem-gazdasági fejlemény írja felül a gazdasági folyamatokat: a háború.

A háború pedig nagy meglepetések, váratlan fordulatok okozója tud lenni. Most, a háromnaposnak gondolt „különleges katonai művelet” hatvankilencedik napján biztosra vehetjük, hogy az orosz katonai vezetés február óta sokadszor kényszerült a műveleti tervek átdolgozására. Bizonyára készült előzetesen gazdasági felkészülési terv is, de azon is régen túlhaladt az élet. Ezekben a hetekben már nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is újabb szakaszhatáron jutottak túl az események.

A február 24-én megindított invázió új időszakot nyitott, azonnali lehűlést okozva a politikai és gazdasági világklímában, Európában különösen. Az első nap lehetett látni, hogy Magyarország gazdasági növekedési keretfeltételei nagyot romlanak (Bod, 2022). Napokon belül azután az is nyilvánvaló lett, hogy ez alkalommal – a 2014-es orosz területszerzéstől eltérően – nem áll elő fait accompli, olyan kész helyzet, amelyre a külvilág legfeljebb politikai tiltakozással és részleges gazdasági szankciókkal reagálhat. Ez lett a második szakaszhatár: a legitim ukrán kormány elmozdítását, az ország egészének vagy nagy részének megszállását célul tűző inváziót egyértelműen elítélte a nyugati szövetség, és erőteljes gazdasági szankciókkal élt. A nagyorosz térség, az „orosz világ” visszaállításának gondolata ugyanis további szuverén államokat fenyeget létükben.

A VÁRTNÁL SOKKALTA KEMÉNYEBB UKRÁN KATONAI ELLENÁLLÁS PEDIG VILÁGOS ÁLLÁSFOGLALÁSRA KÉNYSZERÍTETT MINDEN ORSZÁGOT, POLITIKAI ERŐT, EURÓPAI VEZETŐT.

Ukrajna erkölcsi, anyagi, sőt katonai támogatásának ténye és mértéke kétségtelenül fordulat, szakaszhatár a nyugati viselkedésben. A politikai értelemben vett Nyugat – a még rosszabbat elkerülendő – hajlandó komoly anyagi áldozatokat vállalni a gazdasági kényszerítés sikere érdekében, súlyos terhet helyezve az agresszorra. A konfliktusból kimaradni Európában nem lehet, aki ezt állítja, nem mond igazat. A háború gazdasági következményei minden országot érintenek, kitettsége és viszonyai függvényében. Alapvetően a támadó félen múlt, hogy meddig tart(ott volna) ez a második szakasz, és vajon eszkalációval, vagy befagyott konfliktussal vagy pedig fenntarthatónak ítélhető megállapodással zárul-e le.

Az orosz vezetés nem volt képes vagy hajlandó arra, hogy részleges sikert hirdetve véget vessen a „műveletnek”. Így pedig a háború immár a harmadik, még véresebb szakaszába lépett. A nyugati gazdasági szankciók újabb köreiről születnek döntések. Az orosz megszállók által elkövetett atrocitásoknak a nyilvánosságra kerülésével tovább nő a morális felháborodás, ez pedig gyakorlatilag kizárja a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok normalizálódásának a lehetőségét. Amikor tehát az európai és benne a magyar gazdasági folyamatok kivetítésén dolgoznak az elemzők, a prognózisuknak mind kevésbé az a központi kérdése, hogy mire képes az elemzett gazdaság idén és középtávon, hanem hogy miként alakulnak a nem-gazdasági körülmények.

Az eddigi mérleg: veszteség és veszteség

Az idei fejlemények józan számbavétele alapján kimondható, hogy az orosz mérleg roppant kedvezőtlenre fordult. Kezdjük a nemzetbiztonsággal. Oroszország az esztendő elejéig nem volt kitéve biztonsági kockázatnak; Ukrajna bizonytalan körvonalú, évtizedes távlatú EU-csatlakozási folyamatára pedig a hagyományos politikai, diplomáciai, gazdasági befolyása révén lett volna ráhatása. Mostanra viszont az orosz vezetésnek csak rosszabbnál rosszabb opciói maradtak.

A KATONAPOLITIKAI ELEMZŐK ŐSZINTE FÉLELMÉRE MÉG AZ ATOMKÁRTYA IS ELŐKERÜLT, ANNAK NYILVÁNVALÓ IRRACIONALITÁSA ELLENÉRE.

Ami a gazdasági vetületet illeti, már eddig is súlyos veszteséget hozott az oroszoknak az invázió. Az ország korábbi – meglehetősen szerény – gazdasági fejlődésének egy évtizednyi növekményét viszi el az idei visszaesés. A társadalmi viszonyokat illetően pedig nem túlzás sok évtizedes visszazuhanást vizionálni. A re-sztálinizálódás nem most kezdődött. Külföldi ügynöknek kell magát deklarálnia mindenkinek, aki külföldről anyagi támogatást, például ösztöndíjat, kutatási pályázati pénzt kap: tessék elképzelni ennek kihatását a tudományos, kulturális, szakmai, üzleti együttműködés új oroszországi rendjére. A külföldi tulajdonú vállalkozások oroszországi tevékenységének felfüggesztése ilyen viszonyok között gyakorlatilag végleges exodust jelent. Visszatérni, ottmaradni olyan reputációs veszteségeket okozna bármely jó nevű nyugati cégnek, amelyet nem engedhet meg magának.

Minket itt alapvetően az európai és a magyar gazdaság működési feltételei felől nézve foglalkoztatnak az oroszországi viszonyok és az orosz vezetés által figyelembe vett opciók; most olyan bizonytalansági tényezőkkel van dolgunk, amelyek kalibrálásában nem segítenek a korábbi folyamatokra épülő modellek, trendek.

A közgazdasági elemző laikus a biztonsági vonatkozásokban, a gazdasági ésszerűség normái szerint igyekszik értelmezni a helyzetet és kivetíteni a folyamatokat, például a gazdasági szankciók hatásait. A gazdasági logika szerint a szankcionáló fél elriasztási vagy változást kikényszerítő szándékkal hoz büntető intézkedéseket, vállalva a reá háruló terheket. A szankcionált fél is törekszik a károkozásra, mégpedig olyan területen visszavágva, ahol a saját veszteség kisebb a másik felet érő veszteségnél. Ezekben a hetekben sokféle számítás készült: a gazdasági erőviszonyok, méretek olyanok, hogy az európai gazdaságokra jutó szankciós veszteség GDP-arányosan bármely forgatókönyv esetén sokkal kisebb, mint az Oroszországot érő veszteség. A szankcionálás gazdasági hatása eleinte erős, majd a gazdasági kapcsolatok szétválásának bekövetkeztével a növekedést lerontó hatás fokozatosan mérséklődik a helyettesítő megoldások elterjedése révén.

Hasonló történt a krími annexió nyomán: a mainál szűkebb nyugati szankcióközösség néhány szektort (pl. energetika) és személyt vont büntető intézkedések hatálya alá, az orosz fél pedig az európai mezőgazdasági behozatal szűkítésével büntette a nyugatot (és magát), mivel egyébként is időszerű volt a túlzott élelmiszerfüggésük felszámolása.

MOST A NYUGTALANÍTÓ TÉNYEZŐK KÖZÉ BEKERÜLT AZ, HOGY AZ OROSZ FÉLNEK SEM A KATONAI, SEM A GAZDASÁGI REAKCIÓIBÓL NEM OLVASHATÓ KI AZ A RACIONALITÁS, AMELY – HA MÁR ÍGY ALAKULT – KALKULÁLHATÓVÁ TENNÉ A KÖZELJÖVŐT.

Az orosz vezetés energetikai keménykedései nyomán szükségszerűen felgyorsul az európai leválás folyamata, a középtávú energia-függetlenedési intézkedések helyébe azonnali döntések lépnek a provokációk nyomán. Orosz oldalról ennek csak akkor van valamilyen értelme, ha az ország az európai kapcsolatokat tekintve végleg visszalép a lehető legteljesebb önellátás felé, nem törődve a tartós és jelentős jóléti veszteséggel, az önembargó költségeivel.

Sokban van a kivárás

Bárhogy van is, Magyarország számára az elmúlt bő évtized orosz-politikája kudarcos véget ért. Ebben nem vagyunk egyedül, nagyobb gazdaságokban is komoly üzleti pozíciókat kell lezárni veszteséggel. Még ha a háború menetét illető legoptimistább forgatókönyv, a fenntarthatónak ítélt békekötés válna is valóra hamarosan, akkor sem tudna visszaállni a korábbi status quo. Amennyiben a gazdasági szereplők a szankciók és ellen-szankciók hatására már átálltak más beszerzési piacokra, egyéb szállítási utakra és újabb partnerkapcsolatokra, a korábbi hálózati viszonyokat nem képesek és nem is hajlandók helyreállítani.

A SOK BIZONYTALANSÁG KÖZEPETTE AZ MÁR BIZONYOS, HOGY AZ ENERGIA, ÉLELMISZER ÁRA TARTÓSAN MAGAS MARAD.

Az európaiak eltökélt energetikai függetlenedése nyomán az előttünk álló időszakban drága energiával és nagy átállási költségekkel kell számolnunk. A magyar kormánynak a legutóbbi döntése, pontosabban nem-döntése a rögzített üzemanyagok dolgában, a rezsitarifák hat évvel ezelőtti tartományban tartása („rezsicsökkentés”) azt jelzi, hogy a következtetések levonása még nem történt meg, vagy a korrekció időzítésének, körülményeinek politikai előfeltételei nem születtek meg. Holott ha a korábbi évekhez képest tartósan magas marad a világpiaci energia-árszint, akkor minden nappal nő a nemzetgazdasági hiány az államháztartásban valamint a veszteség a beszerzési ár alatti értékesítésre kényszerített gazdasági szereplőknél.

AMI MÉG ÁLTALÁNOSABB BAJ: KÉSLEKEDIK AZ ÚJ REALITÁSOKHOZ VALÓ GAZDASÁGI, ÜZLETI, TÁRSADALMI ALKALMAZKODÁS, AMELYNEK A LEGHATÉKONYABB ESZKÖZE A MAGASABB ÁR.

Ami a makrogazdasági kilátásokat illeti, az idei és a jövő évre kalkulált növekedési adatok értelmezéséhez figyelembe kell venni a külkereskedelmi cserarányok változásának hatásait is. A magyar energetikai importfüggőség aránya nagyobb az európai átlagnál, és kiemelkedő az orosz gáz- és olajimportra való ráutaltságunk. Ennek hosszú története van; a lakossági gázellátási függés régebbre nyúlik vissza, társult hozzá az utóbbi időben az az iparpolitikai törekvés, amelynek keretében meglehetősen gázigényes ipari kultúrák telepedtek le komoly állami támogatással.

AZ ESETLEGES ELLÁTÁSI GONDOK ÜGYÉT MOST FÉLRETÉVE ELÉG ANNYIT JELEZNI, HOGY MÉG SIKERES ENERGETIKAI LEVÁLÁS ESETÉN IS SOKÁIG KEDVEZŐTLEN KÜLKERESKEDELMI CSEREARÁNYOKRA KELL SZÁMÍTANUNK.

Ebből következően az idén és a belátható jövőben a megtermelt GDP-hez képest kisebb lesz a belföldi felhasználható GDP. A cserearányromlás mértékén enyhíthet a világpiaci élelmiszerár-emelkedés, tekintettel a magyar gazdaság nettó élelmiszerexportőri pozíciójára, de teljes védelmet nem adhat. A kiviteli cikkeink árváltozását felülmúló importár-növekedés a belső felhasználható jövedelemre kifejtett kedvezőtlen hatáson túl lerontja a külkereskedelmi mérleget, hacsak nem zsugorodna össze valami rejtélyes módon az energiahordozó-import.

A KÜLKERESKEDELMI ÁRTRENDEK MINDENKÉPPEN FELFELE MUTATÓ INFLÁCIÓS KOCKÁZATOT REJTENEK MAGUKBAN.

Eddig még döntően gazdaságon kívüli tényezők és fordulatok hatottak a tavaly évvégi, idei év eleji növekedési trendekre – ezzel indult a jelen elemzés. A külső, nem gazdasági tényezők további alakulását csak találgatni lehet. Ahol biztosabb talajon állnak a gazdasági elemzők, az az adott gazdaság meglevő emberi és anyagi erőforrásaira, a korábbi növekedési teljesítményére, intézményi viszonyaira alapozó becslés arról, hogy mire képes az adott gazdaság a fennálló viszonyok között.

A modellben ehhez lehet azután hozzáilleszteni a becsült jövőbeli külső környezeti viszonyokat és az állami gazdaságpolitikai beavatkozásokat annak megállapítására, hogy a kibocsátási rés pozitív-e, azaz átmenetileg túlfűtött-e a gazdaság, vagy negatív a rés, tehát képességei alatt teljesít. Aki az év eleji 5 százalékról 4-re vitte a 2022-re prognosztizált növekedési ütemet (Kopint-Tárki), vagy 3,7-et mond (IMF), vagy 2,7%-ot (GKI), vagy pedig jó széles (2,5–4,5 %-os) sávot megnevezve azt ismeri el, hogy lehet így, de lehet úgy is (MNB) – mind valamilyen súlyozással próbálja anticipálni az előre nem láthatót.

HA A MAINÁL ROSSZABB KÜLSŐ FELTÉTELEK ALAKULNÁNAK KI, AZOK BEÉPÜLNÉNEK A GAZDASÁGI ALAPFOLYAMATOKBA: a foglalkoztatásba, a fogyasztói viselkedésbe, a megtakarításokban, a beruházásokban vagy divesztíciókba. Talán mégis nagyjából fennmaradnak a mai viszonyok, de nem ilyen a konfliktusok logikája. Ettől az elemző még reménykedhet a külső, nem-gazdasági tényezők jobbrafordulásában is. Minálunk pedig még külön arra is várunk, hogy megszülessen és megjelenjen a politikai felismerés: szakaszhatárokon haladt át az élet. (Portfolio)


 

Kommentek

h i r d e t é s