A lemondás nem volt váratlan, olyannyira nem, hogy a Daily Star nevű napilap versenyt rendezett Truss és egy fejes saláta közt. Vajon melyik bírja tovább? Győzött a saláta.

Nem véletlenül! A szélhámos, Nagy-Britanniát a saját karrierje érdekében gond nélkü csődbe, a brexitbe navigáló Johnson után (aki nem is ebbe, hanem magánügyeibe bukott bele, miközben – mindkettő miatt – meggyűlölte az egész ország), Truss egy második Thatcherként, de legalábbis Theresa May-ként próbálta eladni magát, miközben egyiküknek a képességeivel és szilárd erkölcsi tartásával se rendelkezik.

(Ismeretes, hogy brexit-ellenes liberálisként indult, majd lépett át, immár vad brexit-pártiként a torykhoz.

Jó! Mielőtt valaki Churchillre hivatkozna: ő a poltikai elveihez végig hű maradt!)

Ez a kisebb baj volt.
(Bár nekem ennyi is elég lenne, de hát, nem vagyok Őfelsége alattvalója.)

A főként a brexit miatt romokban heverő brit gazdaságot talpraállítani kívánó Truss nagy adócsökkentéseket jelentett be (főleg a legnagyobb jövedelmű rétegeknek kedvezve).
Ezzel hazavágta a fontot, mely sosem látott történelmi mélypontra zuhant, és csődközeli helyzetbe hozta a brit gazdaságot.

Ezek után kirúgta a pénzügy- és a belügyminiszterét.

Ennyi elég is volt a toryknak! A Munkáspárt ötven százalékon áll, mint még soha, a toryk tíz százalékon, mint még soha.

Truss ment.

De, ki jön?
A torykon kívül mindenki előrehoztt választásokat akar, mivel a toryk kétségtelenül a totális bizalomvesztés állapotába kerültek.

Ők nem akarnak előre hozott választásokat.
Pedig talán egy mai vereséggel, és a Labour nyakába zúdított csődterápiával visszakúszhatnának, így pedig tovább erodálják a népszerűségüket, mert gyors, látványos javulást itt senki nem tud elérni.

A brexit miatt eltűntek a briteknek az Unió tagjaként élvezett vám- és kereskedelmi előnyei, a hatalmas felvevő piac külső szemlélőivé váltak. Miközben egy rakás, addig az Egyesült Királyságban regnáló cég költözött át a kontinensere, vagy Írországba.

Munkaerő-gondjai is támadtak csőstül, a kontinensről érkező kamionsofőrök, mezőgazdasági idénymunkások kiesése miatt.

A hőn remélt atlanti keresekedelmi együttműködés pedig Amerikával nem jött össze.

A gazdaság pedig csak az egyik szelete a tortának!

Sturgeon skót miniszterelnök már jövőre újabb népszavazást akar kiírni az ország elszakadásáról a Koronától, és vissza akarnak jutni az Unióba.

Wales is morgolódik, az ír válságot pedig újra kiélezte a brexit, a vám- és határkérdések feszegetése az Ír-tengeren.

Közben ott a halász-háború a franciákkal.

Az sem segít, hogy a komoly összetartó erőként regnáló Erzsébet nincs többé, Károly pedig semmiféle tekintélynek nem örvend – és akkor még udvariasan fogalmaztam!

Bárki jön is – új választások után, vagy helyett – veszettül nehéz dolga lesz!

Ehhez képest a toryk háza táján nagy a tolongás!
Várhatóan a csak Trussal szemben az utolsó körben alulmaradt Rishi Sunak, volt pénzügyminiszternek vannak a legjobb kilátásai.

Viszont előmászott a sötétből Johnson is, aki visszatérési reményeket táplál, bebizonyítva, hogy az efféle szemét népség, mint Trump, Netanjáhú, ő (és sorolhatnám, élő magyar példa is van rá) nem tud lemondani a hatalomról, és csak akkor szabadulhatunk meg tőlük, ha húsz láb mélyen a földben vannak.

Mert attól se zavartatják magukat, hogy egyéni ambícióik kedvéért tönkretettek egy országot.

Talán a toryk (szélesebb értelemben a britek) már tanultak a történelmük legnagyobb balfogásából, és ezúttal észen lesznek!

Még akkor is hosszú, kemény menetelés vár rájuk!

Mert ilyen nagy szarban 1588, a spanyol Armada támadása, 1806, Napóleon szárazföldi blokádja, illetve 1914 és 1940 óta nem voltak!
De, akkor egy I. Erzsébet, egy ifj. William Pitt, egy David Lloyd George, illetve egy Winston Churchill vezette az országot!

És azok mind háborús idők voltak!

A mai választék hozzájuk képest minősíthetetlen!
Karinthyval szólva, "ha zongorázni tudnám a különbséget, én lennék a Rubinstein!"