Valóban nagyszerű írás volt, de azért önmagában ez aligha magyarázza meg, hogy, mondjuk az én hasonló témájú írásaim, például a legutóbbi arról, hogy Magyarország már diktatúra, a legjobb esetben is csak pár száz megosztást érnek el. 

Igaz, Venezuela és az ő sorsa iránt nyilvánvalóan nagyobb az érdeklődés a spanyol nyelvű országokban, mint Magyarország iránt Magyarországon kívül, és nyilván akad még néhány fontos különbség, na de a kétszázezer kontra ötszáz arány akkor is elgondolkodtató.

A szóban forgó író egyébként nem nemzetközi sztár, nem is különösebben ismert, írása sem egy világlapban, hanem a saját blogjában jelent meg, szóval adódik a kérdés: miért érdekel ennyi embert Venezuela sorsa, és miért nem érdekli legalább a magyarokat Magyarországé?

Tisztában vagyok vele, hogy a megosztások, de még a lájkok is veszélyesek lehetnek, beszélik, hogy a rendszerhű munkahelyi főnökök a fészt is figyelik, és egy kormányellenes írás melletti tetszésnyilvánítás könnyen retorzióval, akár állásvesztéssel is járhat. (Az ilyen lezüllött helyekre gondolva, épp ezért milyen jó volna egy név nélküli like lehetőség is.)

Engem például, mivel évek óta ingyen állítok elő szellemi terméket – amúgy ez abnormális és demoralizáló –, kizárólag a lájkok és megosztások löknek tovább a folytatáshoz. Elhitetik velem, hogy érdemes olyasmit ingyen csinálnom, amiből mások jól megélnek. És persze nem azért teszem, mert ilyen csodálatos ember vagyok, hanem mert a rendszer, amelyben élek, ennyire visszataszító. Én így harcolok ellene, és már csupán egy átlagos demokráciában sem írnék egy sor politikát sem ide.

Ugyanakkor mind inkább pont a fész lesz az a fórum, ahol az ellenzéki gondolatok elvben a legtöbb helyre eljuthatnak a jövőben, mivel a kormánynak erre nincs hatása. A fész lehetne az ellenállás sokkal potensebb fegyvere is. Ezért számít, hogy egy-egy írást hányan osztanak meg: kétszázezren vagy ötszázan, az én esetemben átlagban 100-200-an. A gondolatnak ugyan van egy saját, inherens értéke, de minél messzebb jut, annál erősebben hat.

Az a tábor, ahova elvben én is tartoznék, mint egy bomló hullát, úgy kerüli az írásaimat. Még azt se tudhatom, olvassák-e őket, mivel a fészről általam ismertek nagy többsége, azt mondanám, kilencvenkilenc százaléka még soha, egyetlen írásomnál nem jelezte, hogy tud róla. Vajon a venezuelai író hány lájkig jutott volna Magyarországon? 

Az általam belátható fb-szférából ítélve - a hatalmas követői táborral rendelkező celebek nem tartoznak ide - úgy tapasztalom, hogy a tegnapi diktatúra anyagomnak ez a kb. 500 megosztása soknak számít, és ez egyben azt is jelzi, hogy van igény erre a hangra egy mind súlyosabb elnyomástól szenvedő országban. És ez most majd elvisz a következő holtpontig, reménytelenség érzésig.

Bruck András