h i r d e t é s

Burány Sándor elismerte az ittas vezetést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Burány Sándor elismerte az ittas vezetést

2018. augusztus 10. - 13:46

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Burány Sándort, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI Fotó: Soós Lajos

Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: Burány Sándor szerdán, gyanúsítotti kihallgatása során tényfeltáró, bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást tett, nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Emlékeztetett arra, a rendőrség fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzése során január 19-én este, nem sokkal tíz óra után Budapest IX. kerületében, a Határ úton állították meg a Nagykőrösi út felé haladó, Burány Sándor által vezetett gépjárművet. 

Az ellenőrzéskor Burány Sándor elismerte, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott. A légalkoholmérő eszköz kimutatta, hogy az autó vezetésekor enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

Burány Sándor vezetési jogosultságának szünetelését február 15-én rendelték el a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, egyúttal a helyszínen elvett, a vezetési jogosultságot igazoló okmányt visszavonták.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát - Polt Péter legfőbb ügyész indítványára - az Országgyűlés július 3-án felfüggesztette

- olvasható a közleményben.

(MTI)