Az emberek 37 százaléka kizárólag az állami nyugdíjból élne meg időskorában, ami a bankkapcsolattal rendelkező válaszadók körében 14 százalékos csökkenést jelent a négy évvel ezelőtti helyzethez képest - tájékoztatta az OTP Nyugdíjpénztár öngondoskodási kutatása eredményéről kedden az MTI-t.
Négy évvel ezelőtt még teljesen nyugodt voltam. A miniszterelnök akkor személyesen szögezte le: "Magyarország nem a hülyék országa". Ez jó hír volt, pláne így, első kézből. Meggyőződését abból merítette, hogy mi átlátunk a szitán, pontosabban Soroson. Tudjuk, hogy minden uniós kritika az ő tervének része. Én ugyan nem tudtam, de hát pár hülyét azért elbírt az ország.
Az elmúlt időszakban több olyan befolyásos fideszes is megkeresett, akik már próbálnak egy új korszak felé orientálódni, és simán fel fogják adni a fideszes bűntársaikat – állítja a Momentum miniszterelnök-jelöltje.
Úgy helyes, ha a szociális ellátás nem állami monopólium, a kommunizmusnak ezt a hagyományát és örökségét kezdjük magunk mögött hagyni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon pénteken.
A nemzeti konzultáció keretében arról is véleményt alkothatnak az emberek, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.
A fideszes egypárti túlhatalom látnivalóan már a hazai nemzetiségek ügyét is elérte - jelentette ki csütörtöki, az interneten is közvetített sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Idén nyáron eddig több mezőgazdasági tűzhöz riasztották a tűzoltókat, mint tavaly ugyanebben az időszakban: 64 százalékkal több gabonatábla égett, 60 százalékkal több tarló- és 32 százalékkal több kazaltűz keletkezett, mint egy évvel ezelőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
A reméltnél is nagyobb arányban kerültek elő leletek a Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata során - jelentették be a kutatás résztvevői a Duna-parti városban sajtótájékoztatón szerdán.
Csaknem 860 gramm heroint akart a testében Magyarországra juttatni egy férfi a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a csempészt feltartóztatták - tudatta a NAV közleményben kedden.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy amennyiben a 2022-es választás után miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor a következő tíz évben legalább háromezer szakorvos, kilencezer szakdolgozó és ötszáz új háziorvos áll munkába.
Új digitális termékkel, a virtuális fogadással, röviden a V-sporttal bővítette kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A június 3-án csendes próbaüzemmel elindult játék Czepek Gábor vezérigazgató szerint az első hónapban 1 milliárd forint árbevételt hozott, az esztendő végéig pedig összesen 9 milliárdot várnak tőle.
Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Amennyiben bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják - közölte a Magyar Posta kedden az MTI-vel.
A turizmus sikeres újraindításához izgalmas programot kínáló, vonzó látványosságokra van szükség az ország minden szegletében. A kormány évek óta támogatja a kisvasutak folyamatos fejlesztését, idén nyártól újabb elkészült beruházások gazdagítják a hazai idegenforgalmi kínálatot - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai álamtitkára a Facebook-oldalán kedden.
Mégsem kerül feltételes szabadságra a lányunokája sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt 2017-ben nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt férfi, akit június 1-jén, első fokon feltételes szabadságra bocsátottak - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-t.