Bár a politikai napirendet döntő részben idén a koronavírus-járvány határozta meg, a hazai közéletet figyelemmel követők 2020-ban is találkozhattak igazán nagy botrányokkal, kínos lebukásokkal, amelyek ideig-óráig mégis képesek voltak tematizálni a közbeszédet.
A nyomozó hatóság hivatalból eljárást indított Bayer Zsolt kijelentései nyomán, amelyek a Szájer-ügy kirobbanása után a Hír TV december 3-i Háttérkép című műsorában hangzottak el – erről Tényi István tájékoztatta az Indexet, miután „szexuális visszaélés bűntett gyanúja” miatt feljelentést tett.
Egyáltalán nem igaz, hogy a Lánchíd felújítására kedvezőbb ajánlatot kapott a főváros, az ár ugyanis nem csökkent, hanem nőtt 5 milliárd forinttal – tudta meg az Index, Vitézy Dávid, Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójától.
"Amit most Orbán Viktor Brüsszelben elért, azt talán csak a francia minisztertanács egykori elnökének, Talleyrand-nak sikerült, amikor nem sokkal Napóleon veresége után visszaállította Franciaország helyét az európai politikai rendszerben. Az unió Orbán Viktor tevékenysége nyomán értékközösségből érdekközösséggé vált, tehát Orbánnak sikerült teljesen újradefiniálnia az Európai Unió lényegét" – véli Róna Péter.
A Fidesz lejtmenetben van, augusztusban a választókorú népesség 36 százaléka támogatta őket, most 30 százalékos a támogatottságuk, a kormánypárt vesztesége ezen időszak alatt félmillió választó – derül ki a ZRI Závecz Research Intézet decemberi pártpreferencia-vizsgálatából.
Szerda délután még csak azt lehetett tudni, hogy egy vezető minisztériumi dolgozót vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények miatt, de este az Agrárminisztérium közölte, hogy Nagy János helyettes államtitkárról van szó.
"Nem akarok kompromisszumot kötni" – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott hagyományos péntek reggeli interjújában arról, hogy az Európai Unió a jogállamiság kérdését összekötné a tagországoknak a következő hétével költségvetésből járó, illetve a koronavírus-járvány elleni küzdelemre adott támogatás kifizetésével.
Új lakásrendelet megalkotásán dolgozik a tavaly októberben felállt városvezetés az I. kerületben. A budavári lakosok közül sokan felháborodtak az új rendelet tervezetén, azonban az önkormányzat szerint ők csak az évtizedek óta fennálló rendezetlen helyzetet szeretnék megoldani.