h i r d e t é s

Ön szerint melyik volt 2020 legnagyobb közéleti botránya?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
2021. január 01. - 07:27

 

Bár a politikai napirendet döntő részben idén a koronavírus-járvány határozta meg, a hazai közéletet figyelemmel követők 2020-ban is találkozhattak igazán nagy botrányokkal, kínos lebukásokkal, amelyek ideig-óráig mégis képesek voltak tematizálni a közbeszédet.

Gyűjtésünk szubjektív szempontokon alapszik, nem ejtünk most szót a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult tiltakozásról, Dúró Dóra könyvdarálásáról, Demeter Szilárd botrányt keltő írásáról sem. Most olyan „banánhéjakról” írunk, amelyeken el is csúsztak a hazai közélet szereplői. 

Perui pornó 


Kaleta Gábor - Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Kaleta Gábor pedofilügyéről az Index számolt be először még februárban. Kiderült ugyanis, hogy a volt perui nagykövetet teljes titokban hozták haza Magyarországra, miután 19 ezer gyermekpornográf képet találtak a számítógépén. A külföldi hatóságok egy nemzetközi pedofilhálózatra csaptak le világszerte, így értek el a szálak Kaletához is.

A volt perui nagykövetet végül a nyáron egy év (két év hat hónapra) felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a magyar bíróság. Az ítélet után először enyhítésért fellebbezett az ügyvédjével, de az ügyből olyan országos botrány lett, hogy végül ezt visszavonták, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált. 

Álmentős videó


Forrás: ATV

Az egész magyar sajtó beszámolt arról a videóról, amelyet az MSZP készített és töltött fel a közösségi oldalára. Ebben Korózs Lajos, a szocialisták parlamenti képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke beszélgetett Németh Athinával, egy magára mentőtisztként hivatkozó nővel a kormány által elrendelt kórházkiürítés állítólagos áldozatairól. 

Németh Athina azt állította, hogy tíz ápolt betegéből kilenc meghalt a kórházból való hazaszállításuk után néhány napon belül. Az Országos Mentőszolgálat erre közleményben reagált, amelyben azt írták, hogy a magát mentőtisztnek kiadó nő nem szerepel a nyilvántartásukban, így náluk biztosan nem dolgozik. Az MSZP ugyan eltávolította a videót a közösségi oldaláról, később Korózs Lajos az ATV egyik műsorában mégis újra együtt szerepelt Németh Athinával, ahol kiállt a nyilvánosságra hozott ügy mellett. 

Végül a nőről kiderült, hogy valójában semmi köze nincs az egészségügyhöz, sem az Országos Mentőszolgálatnál, sem más szervezetnél nem dolgozott korábban, ráadásul rémhírterjesztés miatt nyomozás is indult a szocialisták álmentős videója miatt. 

Az MSZP ugyan kitartott a nyilvánosságban amellett, hogy ők nem hibáztak, őket is megtévesztették, és semmilyen személyi konzekvenciája nem lett a dolognak, a szocialistákra mégis ráégett az ügy. 

A bitcoinbányász


Niedermüller Péter és Borka-Szász TamásForrás: 888.hu

Októberben a rendőrség házkutatást tartott az erzsébetvárosi önkormányzat épületében. Mint kiderült: egy DK-s önkormányzati képviselő, Borka-Szász Tamás áramot lopott a hivatalból. Irodájában ugyanis bitcoint bányászott, amihez nagy teljesítményű számítógépeket üzemeltetett, ezeket le is foglalta a rendőrség. 

Az ellenzéki politikus az ügy kirobbanása után egyből lemondott mandátumáról, valamint kilépett a pártból is. A kerület vezetője, a szintén DK-s Niedermüller Péter azt állította, nem tudott Borka-Szász viselt dolgairól, őt is váratlanul érte a dolog, egyenesen árulásnak nevezte politikustársa tettét. 

Bár a Demokratikus Koalíció és az ellenzéki kerület vezetése igyekezett eltávolítani magáról az ügyet, a helyi Fidesz ifjúsági szervezete lecsapta a labdát és a következő képviselő-testületi ülésen hosszabbítókat osztottak szét a baloldali városvezetőknek. 

Brüsszeli szexparti

Nehezen felejthető az év talán legkínosabb politikai botránya, amely Szájer Józsefhez kötődik. November végén jelentette be a Fidesz európai parlamenti képviselője, hogy az év végével lemond mandátumáról. A hivatalos indoklás szerint régóta érlelődött benne a döntés, amelyet a napi politikai küzdelmek miatt rá nehezedő lelki teherrel magyarázott. 

Szájer József - Forrás: hvg.hu

Néhány nappal később azonban a  a belga sajtóból derült ki, a fideszes politikus távozása mögött egészen más okok húzódhattak meg. Szájer ugyanis a lemondása előtt néhány nappal egy olyan brüsszeli szexpartin vett részt, amin rajtaütött a rendőrség, a fideszes politikus táskájában pedig drogot is találtak. Beszámolók szerint az EP-képviselő az ereszcsatornán keresztül igyekezett meglógni a belga hatóság elől, de végül a belga rendőrség előállította a magyar politikust. 

Szájer József végül a botrány miatt a Fideszből is kilépett, Orbán Viktor az ügyről annyit mondott: "amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele."

A cigicsempész 


Forrás: Ukrán Vámhatóság

Nem sokkal Szájer József botránya után ismét a szocialistáknak kellett kínos magyarázkodásba kezdeniük. December elején ugyanis kiderült, cigarettacsempészeten érték az ukrán határon az MSZP egyik korábbi parlamenti képviselőjét, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi szövetségének alelnökét. 

Az MSZP-s politikus diplomata-útlevél felmutatásával szerette volna megúszni, hogy az ukrán hatóságok átvizsgálják az autóját. A helyszínre hívták a magyar konzulátus képviselőit, akik azonban nem kezeskedtek Legényért, így végül sor került a gépkocsi átvizsgálására, amelyben nagy mennyiségű csempészett cigarettát találtak az ukrán határőrök. 

Mint kiderült, a diplomata-útlevelet az MSZP kérvényezte Legény Zsolt számára a Külügyminisztériumnál. A szocialisták ugyanis arra hivatkoztak, hogy a párt külügyi kapcsolatait szakértőként segíti, ezért van szüksége a különleges jogosítványra. 


index.hu / Címlapkép: Flag Polgári Magazin


 

Kommentek

h i r d e t é s